
P mint Puskás
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia tíz éve halad a kijelölt úton, azon az úton, amely olykor nehézségekkel és sikerekkel van kikövezve.
⏲ 2017-06-20
Akadémiánk életében most egy olyan pillanat jött el, amely arra hivatott, hogy egy fiatalos, dinamikus, de mégis egyszerű logó jelentsen mindent, ami mi vagyunk, és a mögötte lévő világszerte ismert brandet – ezekkel a szavakkal mutatta be Takács Mihály főigazgató akadémiánk új logóját.
– Miért van szükség az arculatváltásra?
– Az elmúlt tíz évben a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia sok változáson, óriási fejlődésen ment keresztül, mind infrastruktúrában, mind a szakmai képzésben. Az alapításkor elhangzott filozófiánk alapja ugyanakkor nem változott: "Mi itt elsősorban embereket nevelünk, akik ráadásul kitűnően futballoznak." Büszkén mondhatom, hogy a 2016/17-es felnőtt versenykiírásban 112 egykori akadémistát adtunk a magyar első, másod- és harmadosztálynak, és közel 40-en tanulnak valamely felsőoktatási intézményben. 2006-os alapításunktól számolva minden ötödik akadémistánk volt korosztályos válogatott. A Puskás Akadémia filozófiája biztosan nem fog változni a következő 10 évben sem: minél több Szolnoki Roland, Gyurcsó Ádám, Sallai Roland, Tóth Bence kinevelése a célunk. Úgy éreztük, hogy most jött el az ideje annak, hogy az akadémia önálló brandként is el kezdjen építkezni, hiszen az alapokat már letettük, jöhet a következő nagyobb lépés.
– Mit takar ez pontosan?
– Ha a nálunk nevelkedő fiatalok élvezik, amit csinálnak a mindennapokban, akkor ezt mutassuk is meg. Nem kifejezetten csak a mérkőzések bemutatása a célunk, hanem a mindennapoké is. A fiatalokat akarjuk a középpontba állítani, ők lesznek a jövő.
– Ezért lesz új logó is?
– Az új logónk nem csak ennek köszönhető. A Puskás Akadémia mára ismertté vált a közvélemény számára. Azt szeretnénk, hogy a mostani trendeknek megfelelően egy fiatalos, dinamikus, de mégis egyszerű logó jelentsen mindent, ami mi vagyunk, és a mögötte lévő világszerte ismert brandet. Amikor először rápróbáltuk az új meztervekre, kicsit szuperhős érzésünk volt, ami mindenkinek, aki ebben dolgozott egy plusz lökést adott, hogy ebben bátran lépnének ki a Pancho Arénába. Természetesen a játékosoknak is megmutattuk, és ők is megerősítettek abban, hogy méltó Puskáshoz, méltó a Puskás Akadémiához.
