megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Dalmát centerrel erősítünk

Dalmát centerrel erősítünk

Az Eszékről érkező, horvát válogatott Antonio Perosevic három éves szerződést kötött klubunkkal.

⏲ 2017-08-30

Új játékosunk Splitben született 1992 március 6-án. A horvát U18-as válogatottban hétszer, az U20-as válogatottban hatszor, a felnőtt nemzeti tizenegyben pedig kétszer lépett pályára. Az NK Osijek felnőtt csapatában 2009-ben debütált, azóta 124 mérkőzésen 32 gólt szerzett.

Antonio Perosevic: „Nem ismeretlen terep számomra a Puskás Akadémia, hiszen februárban már játszottunk egy edzőmeccset a Pancho Arénában. Profi körülmények között folyik itt a munka, remek csapat kezd kialakulni, így természetesen örömmel jöttem. A keretből már volt alkalmam megismerkedni a honfitársaimmal, közülük Josip Knezevic jó barátom, Eszéken sokáig játszottunk együtt. Ami a terveimet illeti, nagyon szeretnék bizonyítani és a csapat alapemberévé válni.”

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

szeptember 23. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15 - Szeged-Csanád Grosics Akadémia  6–1
Puskás Akadémia U16 - Illés Akadémia-Haladás  2–1
Paksi FC - Puskás Akadémia U19  1–4
FTC-Telekom - Puskás Akadémia U17 (leány)  4–0
FTC-Telekom - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–4
Puskás Akadémia U19 - Illés Akadémia-Haladás  3–1
Puskás Akadémia U14 - MTK Budapest  1–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U17  1–4
Puskás Akadémia U19 (leány) - FTC-Telekom  3–2
Credobus Mosonmagyaróvár - Puskás Akadémia FC  0–1