A Puskás Intézetben található dokumentumokból ma már pontosan tudjuk, hogy a kis Öcsi sokáig vitatott születésnapja április 1-jére és nem 2-ára esett. A félreértés abból adódhatott, hogy édesanyja meg akarta kímélni kisfiát a későbbi „bolondok napi” zrikáktól, így egész egyszerűen egy nappal későbbi dátumot adott meg. Puskásék 1929-ben költöztek Kispestre, ahol édesapja félprofi szerződést kapott a kispesti klubnál, először mint labdarúgó, később pedig edző. A kispesti focipálya és a temető közti területen helyezkedett el az a szerény, nyolc házból álló, úgynevezett „városi telep”, ahol lakást kapott a család is. Nem sokkal később költözött a szomszédba a Bozsik család, amelyből Jóska, vagyis „Cucu” lett Öcsi elválaszthatatlan barátja először Kispesten, majd később a válogatottban egyaránt. Egy labdarúgó édesapa és a pálya közelsége talán eleve elrendelte Puskás Ferenc további sorsát. A szegénységben élő fiúk, pénz hiányában ekkor még általában rongyokból készített labdával játszottak és naponta mintegy tíz órát töltöttek focival, elhanyagolva az egyéb tennivalókat, így vállalva az esetleges otthon kapott anyai pofonokat. Az „Öcsi” becenév is egy ilyen történethez kötődik: egy alkalommal a kis Feri, az otthoni segítség helyett kiszökött a futballpályára. Persze mikor édesanyja észrevette ezt, elindult feléje, hogy megdorgálja; ekkor azonban a többi gyerek „pajzsként” körülállta a kis csínytevőt és közösen kérlelték az édesanyját, hogy ne bántsa a kis „Öcsit”. A fiúk tehetségét már korán látni lehetett. A másfél évvel idősebb „Cucut” tizenkét éves korában, az akkori szabályok szerinti korhatárt elérve, leigazolta a Kispesti AC kölyökcsapata. Puskás ezt látva addig könyörgött a klub intézőjének, hogy hamis igazolással, Kovács Miklós néven bevette őt is a csapatba. Puskás később is ugyanezen az álnéven szerepelt, amikor 16 évesen bekerült a felnőtt csapatba. 1945-ben, 18 évesen a válogatottban is bemutatkozhatott. Néhány évvel később, a szerény kisfiúból a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya lett. Jöttek a sikerek is: a kispesti csapat ötször nyert magyar bajnokságot, az Aranycsapat pedig négy éves veretlenségi sorozatot mutatott be olimpiai győzelemmel, Európa Kupa-arannyal, vagy éppen az angolok ellen sikerekkel. Puskás Ferenc azonban ekkor sem „szállt el”, maradt ugyanolyan szerény, segítőkész, szerethető ember, aki volt egész életén keresztül.

Aztán jött 1956. Puskás úgy döntött, hogy az itthoni események hatására nem tér haza a kispesti csapat dél-amerikai túrájáról. Az itthoni sikeres sportpályafutását a kommunista rendszer egy „tollvonással áthúzta”, Puskás nevét ezentúl meg sem lehetett említeni a sajtóban. Ekkor indult egy új élet a számára: Öcsi bácsi 31 évesen érkezett meg Madridba, egy teljesen idegen közegbe, 18 kilogramm súlyfelesleggel. Azonban innen is felállt újra, kemény edzésekkel, celofánba csomagolt testtel, le tudott fogyni a kívánt súlyra. Madridban is elfogadták, mint embert és játékost, itt is a legjobbak közé küzdötte fel magát és világhírnévre tett szert. Sikerével és a csapat sikereivel a csillagokig emelkedhetett.

Puskás Ferenc mind családfőként, mind labdarúgóként maximálisan helytállt, egész életútja példaértékű lehet a számunkra: ha vannak is hullámhegyek, illetve hullámvölgyek az életben, nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk és hová tartunk, mindezt persze szerényen, embertársainkat segítve, ám kellő önbizalommal tegyük, ahogy Öcsi bácsi is tette.