megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Akadémistáink az álomcsapatban!
HUN ENG

Akadémistáink az álomcsapatban!

Ünnepi díjátadóval ért véget az U17-esek nemzetközi viadala, a XI. Puskás–Suzuki-kupa, amelynek mezőnyében valóságos topklubok mérkőztek meg egymással. A kupa fináléja után így ünnepeltek a legjobbak legjobbjai.

Puskás-Suzuki Kupa

⏲ 2018-05-21

Miután felsorakoztak a tornán részt vett csapatok a Pancho Aréna gyepén, elsőként a nyolcadik helyezett Budapest Honvéd, a hetedik Panathinaikosz, a hatodik Bayern München, az ötödik Real Madrid, valamint a negyedik Sporting Lisszabon csapatkapitányai vehették át az elismerésüket.

Majd – a Puskás–Suzuki-kupa történetében először – a torna álomcsapatának bemutatása következett: a legjobbak között helyet kaptak akadémistáink, így Sipos Zoltán és Radics Márton, illetve a belgák színeiben játszó, magyar származású Andras Nemeth is.

Ezt követően a harmadik helyezett csapat, a Flamengo játékosai léphettek a pódiumra, hogy nyakukba akaszthassák bronzérmüket. Következhettek a Puskás Akadémia U17-esei, akik a torna fináléjában derekasan helytállva végül az ezüstérmet érdemelték ki.

 Mielőtt még a bajnokok is a pódiumra léptek volna, díjazták a XI. Puskás–Suzuki-kupa egyéni legjobbjait. A torna gólkirályává a belga Genk kiválóságát, Andras Nemethet választották, a torna legjobb játékosa címet a brazil Flamengo középpályása, Reinier Jesus Carvalho kapta meg, a torna legjobb kapusa pedig az aranyérmes csapat hálóőre, Bastians Seppe lett.

Ezt követően a XI. Puskás–Suzuki-kupa győztese, a belga KRC Genk gárdája léphetett a színpadra, s – aranykonfetti-eső közepette – emelhette magasba a bajnokoknak járó trófeát.

A díjakat Orbán Viktor, a Puskás Akadémia alapítója, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke, Takács Mihály, a Puskás Akadémia főigazgatója, illetve Yoshinobu Abe, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója és Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint egykori növendékünk, Sallai Roland és Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete adta át.

Ezúton is gratulálunk a XI. Puskás–Suzuki-kupa mindahány résztvevőjének!

 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK
HUN ENG

Puskás’ lads in dream team

The closing ceremony marked the end of the 11th Puskás Suzuki Cup, the international U17 tournament featuring real top clubs. Let’s see how the best of the best celebrated!

Not long after the final whistle the protagonist of the Puskás Suzuki Cup; Budapest Honvéd, Panathinaikos, Bayern Munich, Real Madrid, Sporting CP, CR Flamengo, Puskás Academy and KRC Genk marched onto the field for the last time this year.

After team captains receiving their plaques, for the first time in the history of the tournament, the Dream Team was announced with Zoltán Sipos and Márton Radics in its ranks together with Genk’s Andras Nemeth, who is of Hungarian ancestry.

Next it was Brazilian giant Flamengo’s lads who received their bronze medals before Puskás Academy’s U17 getting their silver ones.

Before the champions stepped onto the podium, the individual awards were handed to best scorer Andras Nemeth, best keeper Bastians Seppe and the MVP of the tournament, Reiner Jesus Carvalho of Flamengo.

Then came the moment of the night when winners KRC Genk entered the stage and lifted the trophy for the first time.

The best of the best received the awards from Prime Minister Viktor Orbán, founder of the Academy, Tünde Szabó, Secretary of State for Sport, Lőrinc Mészáros, Chairman of the Board of Trustees together with Yoshinobu Abe and László Urbán Managing Director and Vice Managing Director of Magyar Suzuki Corp., joined by ex-pupil, Roland Sallai and György Szöllősi, Ambassador of Hungarian Football.

We hereby congratulate to all the participants of the 11th Puskás Suzuki Cup!

 

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1