megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Szintet lépnek akadémistáink

Szintet lépnek akadémistáink

Három növendékünk: Deutsch László, Nándori Botond, és Tamás Nándor a következő szezont Csákváron tölti.

NBIII.

⏲ 2018-07-19

Deutsch László – aki már bemutatkozott az első csapatunkban felkészülési mérkőzésen – az előző szezonban második együttesünk tagjaként huszonöt NB III-as találkozón lépett pályára.

Nándori Botond a mögöttünk hagyott NB III-as bajnokságban tizenegyszer kezdőként, egyszer pedig csereként kapott lehetőséget, ezeken a fellépéseken egy találatig jutott korosztályos válogatott középpályásunk.

Tamás Nándor januárban került kölcsönbe a Csákvárra, ahol tizennégy bajnokin szerepelt a másodosztályban. 17 éves támadónk egy gólt szerzett a Merkantil Bank Liga tavaszi küzdelmei során, – a nyíregyháziak kapuját vette be.

Tamás Nándor és társai egy évre kölcsönbe kerülnek az Aqvital FC Csákvárhoz.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1