
Tükörsima bajnokverés!
Radoki János első NB I-es mérkőzésén magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott együttesünk a MOL Vidi FC otthonában.
Első csapat
⏲ 2019-02-02
Kár lenne állítani, hogy Kassai Viktor sokáig tétlen szemlélője volt az összecsapásnak, a sípmester ugyanis már a 32. másodpercben előrántotta a sárga lapot Bokros Szilárd belépője után. Szerencsére a mieink is csipkedték magukat, intenzív letámadásunkkal megzavartuk a Vidit, s ennek eredményeképp már a 8. percben megszereztük a vezetést, mégpedig ritkán látható nagy góllal: Urblík József huszonöt méterről oldott ki egy sistergős bombát – a labda gyönyörű ívű röppályája Kovácsik Ádám kapujának bal felső sarkában ért véget (0–1).
Kisvártatva Kiss Tamás labdájával a debütáns Tamás Nándor lépett volna ki a leshatáron, Elek Ákos ziccerben letarolta, ám piros lap helyett kifelé járt a szabadrúgás, Kassai ugyanis előzőleg Kissnél látott szabálytalanságot. A Vidi igazán nagy helyzetig először a 24. percben jutott: egy bal oldali szabadrúgást követően Elek fejesét védte nagy bravúrral a Radoki Jánostól bizalmat kapó Hegedüs Lajos.
Három minutummal később megszerezhettük volna a másodikat, előbb Kiss, majd Urblík révén, de mindkettejük lövését sikerrel blokkolták a Vidi-védők. A félidő hátralévő részében mindkét oldalon akadtak kisebb lehetőségek, de maradt a sokkal inkább a Vidi számára hízelgő 1–0-s Puskás-vezetés.
A második félidő első tíz percében Stopira révén a Vidi előtt is adódott gólhelyzet, ám ziccert mi alakítottunk ki: ha a jobb oldalon kilépő Gonzalo Vega lövés helyett középre teszi a labdát, minden bizonnyal lett volna dolga az eredményjelző kezelőjének...
A 60. percben a szünetben csereként beállt Armin Hodzic már csak Hegedüssel állt szemben, de hálóőrünk nagy bravúrt bemutatva, lábbal védett. A 65. percben Boban Nikolov szögletére Juhász Roland emelkedett jó ütemben, fejesét ihletett formában védő kapusunk "kiparádézta" a léc alól, a labda Husztin keresztül Hodzic elé került, aki a kapu fölé bombázott.
Az egyre növekvő Vidi-nyomás közepette egy ellenakcióból megszereztük a második gólunkat: Kiss Tamás szép labdaátvétel után remek ütemben ugratta ki Radó Andrást, aki begyalogolt a tizenhatosra és higgadtan a bal alsó sarokba gurított (0–2). A 88. percben a kegyelmedöfést is megadtuk a bajnoknak: Bokros szöktette Liridon Latifit a bal oldalon ő középre adott, a belül érkező Bacsana Arabuli az ötösről a hálóba pofozta a labdát (0–3). Fiaink az idényben – és a párharc történetében – immár másodszor győzték le a fehérváriakat, s egyben első idegenbeli sikerüket aratták.
OTP Bank Liga, 19. forduló
MOL Vidi FC–Puskás Akadémia FC 0–3 (0–1)
Vezette: Kassai (Georgiou, Kóbor)
Gól: Urblík (8.), Radó A. (71.), Arabuli (88.)
Sárga lap: Stopira (14.), Milanov (34.), Fiola (54.), Futács (73.), Hodzic (84.), ill. Bokros (1.), Kiss T. (48.)
MOL Vidi FC: Kovácsik – Nego, Fiola, Juhász R., Stopira – Pátkai, Elek Á. (Hodzic, 46.), Nikolov – Milanov (Tamás K., 72.), Huszti (Futács, 72.) – Scsepovics.
PAFC: Hegedüs L. – Szolnoki, Heris, Hadzsiev, Bokros – Tamás N. (Szakály P.), Varga J., Urblík, Kiss T. (Latifi, 81.) – Vega (Arabuli, 75.), Radó A.
