Csúcstechnológiás biomechanikai labort adtunk át
Garancia a tehetségfejlesztésre – a futballműhelyek közül elsőként csúcstechnológiás eszközöknek otthont adó biomechanikai labort avattunk fel a Puskás Akadémián.
⏲ 2019-04-23
„Újabb mérföldkőhöz érkeztünk el akadémiánk életében – fogalmazott Takács Mihály, akadémiánk igazgatója a labor átadóján. – Három éve fogalmazódott meg bennünk a biomechanikai labor megvalósításának gondolata, s mostanra mi lehetünk az első olyan akadémia, ahol ilyen labor szolgálja az egyéni képzés egyre hatékonyabbá válását.” A Puskás Akadémia edzői máris birtokukba vették a Sport- és Konferenciaközpontban kialakított labort, amelynek eszközeit, berendezéseit Csáki István, a sporttudományi részleg vezetője mutatta be.
„Biomechanikai laborunk négy részt foglal magába – kezdte Csáki István. – A NASA által kifejlesztett, vákuumtechnológián alapuló antigravitációs futópad a rehabilitáció és a fejlesztés során egyaránt hasznos, illetve mozgásfejlesztésre is alkalmas; az emberi izomerő mérésére és fejlesztésére való a rendkívül kevés helyen, többnyire csupán egyetemeken fellelhető, csúcstechnológiás izokinetikus dinamométer; az ízületi mobilitás és stabilitás mérésének eszköze a stabilométer; az úgynevezett Nordbord pedig kimondottan a combhajlító állapotának mérésére, illetve ennek a, futballisták esetében a leginkább sérülékeny izomnak a fejlesztésére alkalmas. Meggyőződésem, hogy ez a biomechanikai labor, amelyet mostantól a napi munkában is használunk majd, garancia a tehetségfejlesztésre, bizonyítéka továbbá annak, hogy akadémiánk sporttudományi részlege milyen sokat fejlődött az elmúlt időszakban.”