
A Flamengo nyerte a hatgólos thrillert
Óriási küzdelemben, remek színvonalú, fordulatos mérkőzésen 4–2-re maradtunk alul a CR Flamengóval szemben a XII. Puskás–Suzuki-kupa döntőjében.
Utánpótlás
⏲ 2019-06-10
Győztes csapaton ne változtass! – ez lehetett a két vezetőedző mottója a XII. Puskás–Suzuki-kupa döntője előtt, a trénerek ugyanis mindketten az előző, egyaránt 2–0-s sikerrel végződött mérkőzésen látott kezdőt küldték pályára. Flamengo-helyzettel kezdődött a találkozó: egy jobbról beívelt labdára a középcsatár Ryan érkezett az ötösünk sarkánál, de perdítésébe bele tudott kapni Vaits Marcell. Az 5. percben Nagy Lorenzó lőhetett a brazil tizenhatos előteréből, de lökete a jobb kapufa mellett hagyta el az alapvonalat.
A 8. percben némileg váratlanul vezetéshez jutott a Flamengo: Wiversonnal szemben szabálytalankodtunk a bal oldali alapvonaltól mintegy öt méterre, a pontrúgásnak Joao Pedro futott neki, s mesterien csavart Vaits kapujának bal felső sarkába (0–1).
A 14. percben kis híján sikerült az egyenlítés: egy jobb oldlai akció végén a tizenhatoson kilalkult kavarodásban a labda Ominger Gergő elé került, aki egyből lőtt, de Bernardo reflexmozdulattal, lábbal hárított. A 20. minutumban a Fla szerehetett volna gólt: a csapatát a legutóbbi meccsen döntőbe lövő Wiverson cselezte be magát a tizenhatosunkra, lövése centikkel ment a keresztléc fölé.
A kihagyott brazil lehetőség egyből felrázta a mieinket, olyannyira, hogy kiegyenlítettünk: Komáromi György száguldott le a jobb oldalon az alapvonalig, középre adását a szépen visszalépő Vizler László egyből a léc alá bombázta (1–1).
A találattól vérszemet kaptunk, s a 29. percben megfordítottuk a találkozót: a tornán végig bombaformában futballozó Komáromi megint megverte a brazilok bal oldalát, középre lőtt labdájára Bernard kivetődött, a brazil kapusról a labda a berobbanó Nagy Lorenzóra, róla pedig a hálóba pattant (2–1).
A második félidő sajnos nem úgy kezdődött, ahogy reméltük: a Flamengo igencsak rákapcsolt, s a 33. percben előbb Wiverson lőtt kapufát, majd egy bal oldali brazil szöglet után a tizenhatosunkon belül az előrehúzódó középhátvéd, Kaiky elé került a labda, aki közvetlen közelről Vaits kapujába préselte azt (2–2).
A 45. minutumban a rióiak első góljának szerzője, Joao Paulo húzott el a bal szélen, lövőhelyzetbe is került, ám szerencsénkre jócskán a jobb kapufa mellé durrantott. Kisvártatva Komáromi esett el a brazil tizenhatoson belül, de a játékvezető továbbot intett.
Az 54. percben jött a hidegzuhany: Diego Damasceno tért ölelő indítására Ryan csapott le, elhúzott védőink mellett, és higgadtan lőtt Vaits hálójába (2–3). A baj nem jár egyedül: két perccel később a dél-amerikaiak balhátvédje, Richard adott középre, centerezése a becsúszó Vita Dánielről került a kapunkba (2–4), ezzel biztossá vált, hogy a XII. Puskás–Suzuki-kupát és minden idők talán legszínvonalasabb döntőjét a Flamengo nyerte.
XII. Puskás–Suzuki-kupa, döntő
Puskás Akadémia–CR Flamengo 2–4 (2–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 2019. június 10.
Vezette: Pintér Cs. (Tóth II, Buzás)
Gól: Vizler, (21.), Nagy L. (29.) ill. Joao Paulo (8.), Kaiky (33.), Ryan (54.), Vita (56. - öngól)
Sárga lap: Berekali (16.), ill. Leonardo Xavier (10.), Richard (37., 60.)
Kiállítva: (Richard, 60.)
PFLA: Vaits – Kucsván Mi. (Suciu, 59.) Szujó, Vita, Berekali – Sipos G., Posztobányi – Komáromi Gy., Ominger, Nagy L. (Kalmár B., 49.) – Vizler.
Flamengo: Bernardo – Micael, Diego Damasceno, Kaiky, Richard – Leonardo Xavier – Wiverson (Leonardo, 60.), Arthur, Daniel Campos (Nicollas Gibaldi, 56.), Joao Pedro – Ryan (Werton, 61.).
