„Hatéves koromban Tatabányán kezdtem el futballozni, 2008 januárjában érkeztem a Puskás Akadémiára, de a tatabányai csapat nem adta ki fél évig az igazolásomat, ezért hivatalosan csak nyártól tartoztam az akadémia kötelékébe. Az első hivatalosan lejátszott mérkőzéseim az első Puskás–Suzuki-kupán voltak. Előtte fél évig csak tréningeztem, és edzőmeccseken léptem pályára” – mesélt a pályafutása elején adódó nehézségekről szombati Kaposvár elleni bajnokin gólasszig jutó játékosunk.

Mit tanultál itt Puskás Akadémián?

– Szinte mindent. Már az nagy megtiszteltetés volt, hogy egy ilyen intézménybe kerültem Tatabányáról. Akkoriban nem sok akadémia volt az országban, és sokan mondták: a Puskás Akadémia fel fog nőni a legjobbakhoz. Nagy mérföldkőnek számított az életemben a váltás, ha ezt nem lépem meg annak idején, lehet, hogy elveszem, mint az akkori tatabányai csapattársaim. Ezután végigjártam a korosztályos ranglétrát, de persze számomra is adódtak nehézségek, amelyeket a sikerességhez le kellett győzni. Sok remek edzővel dolgozhattam itt a Puskás Akadémián, mindig éreztem bizalmat, ami számomra nagyon fontos. Óriási élmény volt pályára lépni a Real Madrid ellen is, még ha csak utánpótlásszinten is. Gólt is lőttem nekik, de sajnos a döntőt elveszítettük. Olyan dolgokat kaptam az akadémiától, amelyek mai napig az életem részei.

Aztán a Videotonhoz kerültél. Hogyan emlékszel vissza a Székesfehérváron eltöltött időszakodra?

– A legnagyobb élményem az Európa-liga-szereplés: mai napig nem ért olyan futballélmény. Kemény csatákat folytattunk már a főtáblára jutásért is. Emlékszem a Trabzonspor elleni tizenegyespárbajra, 21 évesen én is a büntetőrúgók között voltam. Leküzdöttem az idegességemet, s belőttem a tizenegyest. Két magyar bajnoki címem van, a 2015-öst jobban magaménak érzem, mint a 2011-est. Abban a szezonban az első tíz fordulóban veretlenek maradtunk, már a nyolcadik körben oda akarták nekünk adni az aranyérmet. Szerencsére egyénileg is kiemelkedő évem volt, így arra a szezonra szívesen gondolok.

Ezután jöttek a légiós évek.

– Amikor lejárt a szerződésem Székesfehérváron, elérkezettnek láttam az időt, hogy kipróbáljam magam külföldön – emberileg és szakmailag is készen álltam erre. Először Lengyelországba kerültem, ez megfelelő lépcsőfoknak bizonyult a karrieremben. Az első fél év a beilleszkedés jegyében telt, a következő évadban a klub kanadai táblázatán én lettem az első. Folyamatosak voltak az edzőváltások, s aztán jött az új szakvezető, aki nem számított rám. A lengyelországi légióskodás után mentem Horvátországba, előbb kölcsönbe, majd végleg átigazoltam a Hajduk Splithez. Óriási felelősség ott futballozni minden labdarúgó számára, hiszen a szurkolótábor részéről folyamatos az elvárás. Hugo Almeida excsapattársam, aki ötvenhétszeres portugál válogatott, azt mondta, hogy a Besiktasnál nem volt akkora nyomás a drukkerektől, mint a Hajduk Splitnél.

Valóban, a Hajduk-szurkolók ismertek fanatizmusukról. Milyen volt velük a kapcsolatod?

– Most a klubváltásom kapcsán többen írtak, hogy engem szeretnek továbbra is. Kedveltek, mint embert, mint játékost. Mikor fejbe találtak a Hajduk Split–Dinamo Zagreb rangadó után, akkor sem én voltam a célpont. Abban a szituációban több zágrábi focista is ott tartózkodott, éppen állt a játék. Szerintem a játékvezetőt vagy a partjelzőt szerették volna eltalálni. Akkor nehezen fogtam fel, és rosszul esett, de aztán túltettem magam rajta, mert nem nekem szólt. Sosem volt konfliktusom a szurkolókkal sem előtte, sem utána.

Külföldi éveid alatt mindenhol remekül sikerült az első időszakod, de utána néha érhetetlen módon kikerültél a csapatból. Mi történt?

– Egyik vezetőedzőm sem indokolta meg, miért nem számol velem. Lengyelországban és Horvátországban is a negyedik edzőm volt az, aki kitett a csapatból. A Hajduknál óriási eredménykényszer volt, ezért pár botlás elég volt egy-egy tréner menesztéséhez. Jól teljesítettem Horvátországban, nem véletlenül vásároltak ki. Aztán a legutóbbi mester hetven perc játék után eldöntötte, hogy nem kellek neki. Nem csináltam belőle problémát, mert van ilyen a futballban. Ha nincs bizalom az edző részéről, és nem játszol, nem tudsz segíteni a csapatnak. Annak pedig nincs sok értelme, akkor váltani kell. A spliti tréner odajött hozzám az első meccs után, hogy jó lesz ez, és számít rám, visszatett a bal oldalra is. A következő héten csütörtökig a kezdőcsapat tagja voltam, ám szombaton már a keretbe sem kerültem be. Nem kvalitásbeli problémákról volt szó, és ugyanúgy készültem tovább, mert váltani akartam.

Te vagy az első Puskás-akadémista, aki pályára lépett a magyar A-válogatottban. Hogyan értékeled az eddigi pályafutásodat a címeres mezben?

– Egervári Sanyi bácsi úgy küldött be az első válogatott meccsemen, Prágában, hogy nyerjem meg a találkozót. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez így lesz. Ezután huzamosabb ideig megragadtam a keretben, voltak jó periódusai a karrieremnek, de volt, amikor nem is számítottam a meghívóra, mert tudtam, hogy nem érdemeltem ki. Olyan játékosoknak kell mennie a válogatottba, akik folyamatosan játszanak, és jól teljesítenek. Bekerültem az Európa-bajnokság előtti bő keretbe, az Elefántcsontparttal vívott felkészülési mérkőzésen szerintem jól ment a játék, a visszajelzésekből azt szűrtem le, utazni fogok a kontinensviadalra. Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Elek Ákos, vagy én megyek. Fájt, hogy végül lemaradtam, de jobban megviselt volna, ha Elefántcsontpart ellen, amikor lehetőséget kaptam a bizonyításra, semmit nem mutattam volna..

Eddigi utolsó fellépésed a nemzeti csapatban egy évvel az Európa-bajnokság után, Andorrán volt. Mi az oka, hogy ott vereséget szenvedtünk?

– Jó kérdés, de nem tudom rá a választ, ha tudnánk, már a többiekkel megválaszoltuk volna. Szó sincs arról, hogy kifogásokat akarok keresni – egyszerűen minden rosszul jött ki. Azon az összecsapáson valami megtört, de ezen már nem szabad sokat gondolkozni, mert a múltat nem lehet megváltoztatni.

Miután kiderült, hogy eligazolsz Splitből, nem volt kérdés, hogy visszatérsz a Puskás Akadémiához?

– Itthonról csak ez a megkeresésem volt, amely komolynak látszódott. Tudtam, hova, kik közé jövök. Csak pozitív dolgokat hallottam a keretünkről és a szakmai stábról. Láttam a mérkőzéseket, s tisztában voltam azzal, hogy egy jó csapathoz érkezem. Bízom benne, hogy segíteni tudom a gárdát, és gyümölcsöző lesz ez a kapcsolat. Szeretnék minél többször pályára lépni, minél több gólt szerezni és gólpasszt adni. Ki tudja, talán itthonról könnyebben visszakerülhetek a válogatottba is.