megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Magabiztosan vertük a Paksot

Magabiztosan vertük a Paksot

Az OTP Bank Liga 9. fordulójában Gyurcsó Ádám duplájával 4-2-re győztük le zöld-fehér vendégeinket.

Első csapat

⏲ 2019-10-19

Kisebb ünnepséggel indult a találkozó: a kezdő sípszó előtt Komjáti András tulajdonosi tanácsadó és Tóth Balázs klubigazgató köszöntötte a Diósgyőrben 50. bajnoki mérkőzésén szereplő Nagy Zsoltot. Az első három percben aztán inkább a vendégek voltak reflektorfényben, akik három szögletet is rúghattak, és Hahn János fejesével még a kapunkat is veszélyeztették. A folytatásban aztán nálunk volt többet a labda, de általánosságban elmondható, hogy az első negyedórában mindkét oldalon meglehetősen sok pontatlan átadás jellemezte a játékot.

A 19. percben aztán vezetést szereztek a vendégek: egy előreívelt labdánál Könyves Norbert előzte meg fejjel Thomas Meissnert, lefordult a német hátvédről, s takarásból kilőtte a bal alsót (0–1). Nem sok időnk volt szomorkodni, mert két perc múlva már ismét egált mutatott az eredményjelző: Gyurcsó Ádám passzolt középre jobbról, Josip Knezevic zseniális mozdulattal, sarokkal tette a labdát David Vanecek elé, aki hat méterről nem hibázott (1–1). Amilyen eseménytelen volt az első negyedóra, olyan pörgős a második: a 27. percben már vezettünk! Urblík József tört előre középen, Knezeviccsel kényszerítőzött, s a némi szerencsével visszakapott labdát tizenhét méterről helyezte a bal alsóba (2–1).

A 38. minutumban csaknem hízott a Puskás-előny Nagy Zsolt balról élesen középre lőtt labdájába Fejes András volt kénytelen beleérni, s csak centiken múlott, hogy a játékszer nem a paksi kapuban kötött ki. A meccs elején köszöntött „Joe” ezután egy remek lövést is megeresztett, ám Holczer Ádámnak bravúrral sikerült szögletre tenyerelnie a labdát.

A szünet után mindössze öt percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy növeljük előnyünket: egy csúnyán eladott paksi labdával Knezevic került ziccerbe, aki még a kivetődő Holczerbe lőtt a kipattanóra azonban érkezett Gyurcsó Ádám, és ő már gólra váltotta az esélyt (3–1). Sajnos a Paksnak kilenc perrcel később volt válasza Papp Kristóf tört előre a balösszekötő helyén, és Kiss Tamást kicselezve a bal alsóba lőtt (3–2). Szinte azonnal visszaállíthattuk volna a kétgólos különbséget, ám Gyurcsó hiába kapott nagyszerű indítást, s hiába verte meg emberét, a befejezés elment a kapu előtt.

Hosszabb viszonylag eseménytelen periódus után Fejes gondoskodott az izgalomról, aki David Vaneceket másodszor is sárgát érően rántotta le – tíz emberre fogyatkoztak a vendégek! A paksi kínokat pedig csak tetézte Gyurcsó zsenialitása: a megítélt szabadrúgás mögé ő állt, és míg Holczer kapussal együtt mindenki beadásra számított, ő huszonnyolc méterről pimaszul a rövid sarokba tekert (4–2). A 86. percben megszülethetett volna az ötödik találatunk – ráadásul kétszer is. Előbb Golgol passzából Sós Bence lőtt, majd egy szögletet követően Hadzsiev fejelt mellé. A mérkőzés végére maradt a kétgólos különbség, így megérdemelten győztünk itthon.

Meccsképeket ide kattintva nézegethet!

OTP Bank Liga, 9. forduló

Puskás Akadémia FC–Paksi FC 4-2 (2–1)

Felcsút, Pancho Aréna, 2019. október 19.

Vezette: Karakó (Albert, Horváth R.)

Gól: Vanecek (21.), Urblík (27.), Gyurcsó (50., 76.), ill. Könyves (19.), Papp K. (59.)

Sárga lap: Knezevic (29.), Hadzsiev (80.), ill. Fejes (15.)

Kiállítva: Fejes (75.)

PAFC: Hegedüs L. – Szolnoki, Meissner, Hadzsiev, Nagy Zs. – Van Nieff – Kiss T. (Sós B., 62.), Urblík (Spandler, 83.), Knezevic (Golgol, 74.) – Vanecek, Gyurcsó.

Paks: Holczer – Osváth, Fejes, Gévay, Szabó J. – Papp K. (Simon 90.), Windecker – Könyves, Balogh B. (Kecskés T., 64.), Remili – Hahn (Fejős, 46.).

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS DIÓSGYŐR

VS

május 24. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19–Paksi Futball Club  0–0
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  1–1
Kecskeméti TE - Puskás Akadémia FC  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - ETO FC Győr  1–2
Puskás Akadémia FC - DVSC  4–2
Várda LA - Puskás Akadémia U19  0–4
Puskás Akadémia U15 - Gödöllői SK  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  2–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – DVTK  6–0
Soroksár SC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3