A magyar fővárostól, Budapesttől 40 kilométerre nyugatra fekvő felcsúti labdarúgó utánpótlás-nevelő központot a legendás névadó, Puskás Ferenc 80. születésnapján, 2007. április 1-én avatták fel ünnepélyesen az UEFA-elnök küldöttének és futballhírességeknek a jelenlétében, akkor vette fel az Akadémia a legismertebb magyar nevét, a Puskás-család engedélye és azóta is élő támogatása révén. Az Akadémia alapítója, a Felcsútról származó és a faluban ma is sok időt töltő Orbán Viktor miniszterelnök, aki mindig is közismert volt futballszeretetéről, s ma is igazolt labdarúgója a Felcsút SE-nek, ahol már gyerekkorában is futballozott a székesfehérvári gimnáziumi évek előtt. Ahogy az avatóünnepségen fogalmazott: "Csak úgy támasztható fel a magyar futball, ha helyben, alulról építkezve megteszünk mindent az új futballgenerációk igényes, magas szintű neveléséért. Létrehoztunk hát egy labdarúgó akadémiát támogatóink segítségével. Nemcsak a magunk örömére, hanem azért, hogy jó futballistákat neveljünk, akik aztán az egész magyar labdarúgásnak hasznára lehetnek."
Az Akadémián futballhoz igazított tantervvel, de emelt szintű nyelvtanulással, a sport jellemformáló erejét is használva fejlődhetnek a legtehetségesebb fiatalok. "Mi itt elsősorban embereket nevelünk, akik ráadásul kitűnően futballoznak." mondta akkor a mai miniszterelnök.
Az ország legnagyobb futball létesítménye
Mindehhez az infrastruktúra már a kezdetekkor rendelkezésre állt, ám az évek során jelentősen bővült onnantól kezdve, hogy Orbán Viktor 1999-ben "hazaigazolt" a helyi csapathoz, amelynek hivatalban lévő miniszterelnökként évekig stabil tagja volt. Az egykor varrodának használt kúria épületét az iskolateremtő építész, Makovecz Imre tervei alapján teljesen átépítették egy emelettel bővült, jelenleg mintegy ötven-hatvan akadémista bentlakását biztosítja két-háromágyas szobáival. Ezzel az épülettel egy időben szentelték fel a Szakmai és Orvosi Központot 2009-ben, 2010-ben aztán elkészült az étteremnek, a konyhának, a kommunikációs osztálynak, a FourFourTwo futballmagazin magyar szerkesztőségének és az impozáns körtágyalónak otthont adó új épületszárny is, ugyancsak lenyűgöző, Makovecz-látványvilággal. Az építkezések azonban itt sem álltak meg, elkészült a kollégium új épülete is a Fő utca túloldalán: a végzős növendékek számára mintegy harminc férőhelyet biztosít az appartmanház.
A futballpályák száma is folyamatosan növekszik. Az egykori falusi pálya, a mai centerpálya mellett ma már a Mezey György szabadalmán alapuló gyakorlópálya-rendszer, a már kész két műfüves és öt füves nagypálya található, s az első felcsúti műfüves pálya jelenleg az egyetlen kétcsillagos FIFA-minősítésű játéktér az országban.
Saját középiskola, ministadion, múzeum
Nem szóltunk még a fedett műfüves csarnokról, az úgynevezett tesztpályáról, amely egy sajátos szoftver és különleges felszereltsége révén számos, a futballban fontos adatot képes mérni, rögzíteni a futballisták fizikai, technikai, élettani felmérésekor. Ezt a csarnokot a 2012-ben kezdődő stadionépítés miatt elköltöztetik Székesfehérvárra, ahol a Sóstói Stadion tőszomszédságában ugyancsak jelentős fejlesztésekbe kezdett a Puskás Akadémia "2012-ben elkészül az új, közel háromezer négyzetméteres iskolaépületünk, saját, de külsősök előtt is nyitott középiskolánk, a Letenyey Lajos Szakközépiskola számára, elkezdődik a háromezerötszáz férőhelyes új ministadion építése is a régi centerpálya helyén, és a tervek között szerepel egy fedett nagypálya építése is a téli edzésekhez. És ott van még a saját múzeumunk és archívumunk, a Puskás Intézet leendő új épülete is. Azt hiszem, ha mindezekkel készen leszünk, Európa legnagyobb labdarúgó utánpótlásképző centruma jön létre Felcsúton!" állítja Mészáros Lőrinc, az akadémiát működtető alapítvány kuratóriumának elnöke, Felcsút polgármestere.
Partnerklubok az egész országban, sőt a határon túl is
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia az ország minden pontján együttműködik kisebb és nagyobb nevelőegyesületekkel, közel ötven partnerklubbal, amelyek segítségével a legtehetségesebb futballisták mindig az Akadémia szakembereinek - Tajti József operatív igazgató, Hartyáni Gábor játékosmegfigyelő és az edzői csapat - látókörében maradhatnak. A partneregyesületek szakemberei évente szakmai konferencián vesznek részt Felcsúton és év közben is folyamatos a kapcsolattartás az Akadémiával. Zajlik a kárpátaljai és székelyföldi alközpont kiépítése is.
Puskás-Suzuki Kupa
Az intézmény a legnagyobb magyar autógyár parnerségével 2008 óta minden évben megrendezi a PUSKÁS SUZUKI KUPA U17-es ifjúsági labdarúgó-tornát, amely a korosztály egyik legrangosabb klubfutball eseményévé nőtte ki magát, többek között a Puskás Ferenc pályafutásához erősen kötődő klubok, a Real Madrid, a Panathinaikosz, a Honvéd és a Puskás Akadémia rendszeres szereplése révén.
Az Akadémia sport- és nevelési stratégiájáért a Szakmai Irányító Testület felel, amelynek elnöke Gellei Imre volt szövetségi kapitány, és tagjai között ott van Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Kovács Ferenc, dr. Mezey György, Tóth-Zele József és más nagynevű szakemberek.
Együtt a Videotonnal
Az Akadémia szakmai együttműködési megállapodást kötött az NB I-ben szereplő Videoton FC-vel, amelynek révén az intézményből kikerülő legtehetségesebb fiataloknak egyenes útjuk vezet az első osztályig, majd onnan a külföldi szerződésig. Több korosztályban közösen, Videoton Puskás Akadémia néven szerepelnek csapataik, és a felcsúton szereplő NB II-es Puskás Akadémia FC is közös együttes, jogilag önálló, de a Videoton szakmai felügyelete alá tartozik, csakúgy, mint a Videoton NB III-ban szereplő második csapata, a Videoton Puskás Akadémia, egyre több, ezekben a csapatokban kiteljesedő akadémistával. A nagymúltú, 1985-ben az UEFA-kupa döntőjéig jutó Videoton egyben technikai centrumaként is használja a felcsúti edzőközpontot, gyakran tréningezik itt az első csapat a világhírű portugál vezetőedző, Paulo Sousa vezetésével.
Saját oktatás, partneriskolák
Saját iskolaépületei is vannak már a Puskás Akadémiának, amely egyre inkább igyekszik helyben megoldani a növendékek oktatását a szűkös szabadidő miatt. Az oktatásban a bicskei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola valamint a Premontrei szerzetesrend volt évekig az Akadémia partnere, utóbbi a zsámbéki szakiskolája és a gödöllői gimnáziuma révén, de sok akadémiai alkalmazásban álló pedagógus foglalkozik külön is az intézmény tanulóival, magántanulóival, s a 2012-13-as tanévben kezdi meg működését az Akadémia saját középiskolája, a mezőgazdasági és vendéglátó ipari szakmákat oktató Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola, amelynek névadója a neves helyi XIX. századi mezőgazdász, szakíró és földbirtokos.
Társadalmi szerepvállalás
A Puskás Akadémia nem csak a futballban végez kiemelkedő munkát, hanem társadalmi felelősségvállalásban is élen jár Felcsúton és a környéken, emellett a turizmus fejlesztésében is aktív szerepet vállal. Évek óta támogatja a térség valamennyi kiemelkedő kulturális- és szabadidős rendezvényét, a felcsúti Endresz György Általános Iskola fejlesztésében is aktív szerepet játszik, valamint orszlánrészt vállalt a felcsúti Kastély Óvoda bővítéséből és felújításából. Bicskei partner egyesülete, a szintén sok akadémistát szerepeltető NB III-as Bicskei Torna Club sporttelepén nagyméretű műfüves futballpályát épített az Akadémia, amelynek alapítványa 2007-ben éve vásárolta meg és a felújítás óta működteti Alcsútdobozon az immár háromcsillagos Puskás Akadémia Sport Hotelt, és ma már - a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal kötött megállapodás értelmében - az Alcsúti Arborétum üzemeltetését is a futballnevelő központ alapítványa végzi. Ehhez szorosan kapcsolódik az a jövőbeni fejlesztés, amely a Felcsút és Vértesacsa közötti vasútvonalat érinti. Az Akadémiát működtető alapítvány vásárolta meg a régóta nem üzemelő Bicske-Székesfehérvár vasúti szárnyvonal ezen szakaszát, beleértve az állomásépületeket is, hogy a későbbiekben kisvasutat működtessen rajta, illetve kerékpárutat építsen a sínekkel párhuzamosan. Az alcsút-felcsúti állomásépülete vendégházként újult meg, visszanyerve gyönyörű, eredeti külső formáját, és az Akadémia a vértesacsai állomásépületen végzett már állagmegóvási munkákat. A távlati tervek között a második világháborúban csaknem teljesen elpusztult alcsúti Habsburg-kastély újjáépítése is szerepel.
RealTanoda
2011. szeptemberében a Puskás Akadémia és a Real Madrid Alapítvány közösen indította útjára a Real-tanodát, amelynek hivatalos neve Felcsúti Szociális Sportiskola az Egyenlő Esélyekért, és mintegy száz rászoruló - részben roma származású - fiú és lány társadalmi beilleszkedését segíti a sport, (a futball és a kosárlabda), a környezettudatos nevelés és a szociális segítségnyújtás révén. A realtanodások az elmúlt években részt vettek színházlátogatáson, budapesti buszos városnézésen, hogy csak néhányat említsünk a programok közül, de a kosarasoknak tartott már bemutató edzést a világhírű magyar edző, Rátgéber László és eljött hozzájuk az első magyar NBA-kosaras, Dávid Kornél is.
Szellemi központ
A felcsúti futballintézet ma már a magyar és a nemzetközi labdarúgás fontos szakmai központja és szellemi műhelye. Puskás Ferenc szakmai örökségének ápolása a mindennapokban a fiatalok magas színvonalú iskolai és sportképzésén túl egy leendő könyvtár, múzeum és tudományos intézet alapjainak lerakásával is történik. Az archívum építéséhez segítséget nyújt az Akadémia saját kábeltelevízió-csatornája, amely tíz településen sugározza többnyire futballtémájú műsorait és mérkőzésközvetítéseit. A felcsúti futballközpontot egy csapásra világszerte ismertté tette, hogy 2009. október 20-án Joseph S. Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke itt jelentette be a FIFA Puskás-díj létrehozását (minden évben "Az év gólját" szerző labdarúgót tünteti ki ezzel e világszövetség), és Orbán Viktor meghívására Felcsúton írta alá az erről szóló megállapodást Puskás Ferenc özvegyével.
Újabb nagyszabású bejelentésre került sor 2011 novemberében, amikor a miniszterelnök jelenlétében jelenthette be az Akadémia, hogy Puskás Ferenc örököseinek döntése nyomán Felcsútra került Puskás Ferenc hatalmas öröksége Spanyolországból: trófeák, fényképek, feljegyzések, személyes tárgyak, mintegy húsz hatalmas ládában őrzött feldolgozásra váró anyag. Ez a gyűjtemény adja a felcsúti Puskás Intézet alapját, amely folyamatosan gyűjti, vásárolja a magyar futball emlékeit. A Puskás-örökség hazatérésnek napján jelentették be azt is, hogy Csanádi Árpád, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legendás magyar tagjának futballal kapcsolatos anyagait a neves szakember felesége és fia ugyancsak a Puskás Akadémiára bízta.
A Makovecz Imre vázlatai alapján készülő új ministadion avatása 2014-re, a Puskás Intézet épületének elkészülte az azt követő években várható.
Kapcsolat:
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia | 8086 Felcsút, Fő u. 176. - HUNGARY |
E-mail: sajto@pfla.hu | Tel: +36 22 252 273 |
PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON
CSATLAKOZZ!
PUSKÁS VS
Kecskemét
VS
december 8. | 20:00 | Pancho Aréna