megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Februárban játszhatunk Hódmezővásárhelyen

Megváltozott a MOL Magyar Kupa 8. fordulójának hivatalos játéknapja.

Új hivatalos játéknapja van a MOL Magyar Kupa következő fordulójának – tájékoztatta a klubokat a hétvégén az MLSZ. A közlemény szerint a 8. fordulóra február 10-én kerül majd sor, de a pontos menetrendet csak januárban készíti el a szövetség. Csapatunk az NB III-ban szereplő Hódmezővásárhely ellen lép pályára, a találkozót a harmadosztályban szereplő ellenfelünk otthonában rendezik meg.

Emellett az MLSZ a tavaszi versenynaptárt is elküldte a kluboknak, amelyből kiderül, hogy a január 23-án kezdődő bajnoki idény május 8-án ér véget, a MOL Magyar Kupa döntőjét pedig május 5-én játssza majd le a két finalista. 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

november 22. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U19 (leány)  1–12
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - Dorog  1–2
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U17 - PMFC  6–0
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–3
Puskás Akadémia U15 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  2–1