
Mesteri ötös
Remek játékkal 5–0-ra vertük az Újpest FC-t második téli felkészülési meccsünkön.
⏲ 2021-01-16
Szinte percre pontosan negyedóra kellett, hogy bemelegedjenek a csapatok a januári hidegben. Az első helyzet a miénk volt: a 15. percben Josip Knezevic ugratta ki remekül Antonio Mancét, aki egy az egyben vihette a labdát Banai Dávidra, de hasba lőtte az újpesti kapust. Kisvártatva az újpesti jobbhátvéd, Miroszlav Bjelos vette célba a kapunkat, ám a bal oldali léc mellé bombázott, majd egy formás támadás végén Simon Krisztián középről küldte a labdát a kapunk fölé.
A 28. percben megszereztük a vezetést: az addig is rendkívül agilis Corbu Marius indult meg a balösszekötő helyén, Mance elől elpiszkálták a labdát a védőt, ám vesztükre pont Urblík József elé, aki egy igazítás után húsz méterről pazarul kilőtte a jobb felső sarkot (1–0). Kilenc minutummal később Mance kínálta meg balról, éles szögből Banait, de az újpesti portás a második csatájukat is megnyerte.
A 40. percben már kétgólos volt az előny: Deutsch László ment el a bal szélen, élesen középre lőtt labdáját az öt és feles túloldali sarkánál remekül érkező Luciano Slagveer bombázta a kapuba (2–0). Ha egy üzlet beindul: négy perccel később Knezevic zseniális löbbölése találta meg Kiss Tamást a tizenhatoson belül, aki a kilépő Banai mellett az újpesti kapu bal oldalába gurított (3–0).
Fordulás után tizenkét percet kellett várni az újabb Puskás-gólra: Urblík emelt mesterien Kiss Tamás elé, akit a kifutó Banai csak szabálytalanul tudott megállítani a tizenhatoson belül – a tizenegyest Knezevic magabiztosan lőtt a jobb alsóba (4–0).
Az Újpest első szünet utáni komoly lehetősége 23 perc elteltével jött, ekkor Junior Tallo hozta ziccerbe Katona Mátyást, aki jól is helyezte a labdát, de Tóth Balázs bravúrral védett. Banai azonban újfent nem tudott hárítani: 73. percben a szintén nagyszerűen futballozó Mance is mattolta a lilák hálóőrét (5–0).
A hajrában előbb Tóth Balázsnak kellett kitornásznia a léc alól Junior Tallo fejesét, majd mi puskáztunk el két ziccert.
Felkészülési mérkőzés
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 5–0 (3–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 2021. január 16.
Gól: Urblík (28.), Slagveer (40.), Kiss T. (44.), Knezevic (58. – 11-esből), Mance (73.)
PAFC: Tóth B. – Szolnoki, Nunes, Spandler, Deutsch L. – Corbu (Plsek), Urblík, Knezevic – Slagveer, Mance, Kiss T.
Újpest: Banai – Bjelos, Kutrumbisz, Csongvai, Risztevszki – Simon K., Onovo, Mitrovics, Szakály P. – Beridze, Perosevic. Csereként pályára lépett: Stieber, Tallo, Pauljevic, Katona M., Cerqueira
