Hornyák Zsolt érkezéséig bizony nem álltunk valami fényesen első osztálybeli győzelmek tekintetében a Kisvárda Master Good együttese ellen, a két gárda első közös NB I-es évében ugyanis a megszerezhető kilencből mindössze egyetlen pontocskát sikerült begyűjtenünk az akkor frissen felkerült szabolcsiaktól. Az augusztusi, Pancho Aréna-beli 1–1 után decemberben Várdán 1–0-ra veszítettünk – mindkét összecsapáson Benczés Miklós dirigálta a mieinket. A második hazai találkozón 4–0-ra kaptunk ki – ez utóbbi eredmény vezetett a Benczést követő Radoki János menesztéséhez.

Jelenlegi mesterünkkel már lényegesen szebben fest a szaldó: az elmúlt idényben előbb Ezekiel Henty találatával idegenben, majd Szolnoki Roland, David Vanecek és Urblík József góljaival itthon nyertünk 1–0-ra, illetve 3–1-re, az utolsó előtti körben, Kisvárdán pedig egy Thomas Meissner-bombával egyenlítettünk – az utolsó utáni pillanatban. A teuton bekk ballábas felső sarkosa egyben azt is jelentette, hogy a harmadik helyről várhattuk a zárófordulót, melyben aztán a Honvéd elleni 2–1-es győzelemmel be is biztosítottuk a klubtörténet első bronzérmét. A 2019 őszén kezdődött veretlen széria azóta is tart: a mostani szezonban előbb Jakub Plsek, Komáromi György és Nagy Zsolt góljaival idegenben 3–0-ra nyertünk, hazai pályán pedig egy 0–0-s döntetlen jött össze a masszívan védekező piros-fehérek ellen.

A Várkerti Stadionban eddig nekünk termett több babér: négyből kétszer mi örülhettünk – egy iksz és egy vereség mellett. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Magyar Kupában is van ellenük egy idegenbeli győzelmünk, valamint az NB II-ben egy 2–2-es remink, kijelenthetjük, hogy nem kell remegő lábakkal menni a keleti végekre – az óvatosság persze nem árt…