megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Nyolcpontosra hízott az előny

Nyolcpontosra hízott az előny

Rangadóhoz méltó mérkőzésen Slagveer fejesgólja döntött a Fehérvár ellen. Géresi „visszaadta” a hollandnak a múltkor kapott gólpasszt. 

⏲ 2021-03-14

Jó iramban indult a komoly tétre menő rangadó – egy győzelemmel nyolcpontosra növelhettük volna előnyünket a fehérváriak előtt a 2. helyen –, az 5. percben előbb Tóth Balázsnak, majd a túloldalon Kovács Dánielnek akadt védenivalója. Kisvártatva egy jobb oldali szöglet után Géresi Krisztián veszélyeztetett, ám csúsztatása elsuhant a keresztléc előtt. A 18. perc óriási Puskás-helyzetet hozott: Corbu Marius labdájából Josip Knezevic indította Kiss Tamást, aki kilépett a rosszul helyezkedő védők közül, ám nem tudott elég erőt adni a lövésbe, így Kovács lábbal hárítani tudott.

Kimaradt a ziccer, de azt mindenesetre elmondhattuk, hogy az első félidő első felében lényegesen veszélyesebben futballoztunk a vendégeknél, s Géresi révén egy tizenegyesgyanús helyzetet is összehoztunk a látogatók kapuja előtt, ám Solymosi játékvezető sípja néma maradt. A 35. percben aztán az immáron válogatott kerettag Tóth Balázs döntött úgy, hogy nem akar lemaradni fehérvári kollégájától, és Budu Zivzivadze belsővel leadott lövését védte nagy bravúrral – így az igazán nagy lehetőségek tekintetében is egyenlő állásnál vonultak az öltözőbe a felek.

Szünet után is előttünk adódott az első helyzet: Luciano Slagveer jobbról betört a tizenhatosra, majd Géresihez passzolt, az épp Fehérvárról kölcsönkapott játékos fordulásból lőtt – a földről felpattanó labdát Kovács még el tudta kapni a gólvonal előtt. Az 53. percben Knezevic végezhetett el szabadrúgást 22 méterről, kissé jobbról, lövését Kovács tolta ki a léc alól – kapusa bravúrjának köszönhetően nem került hátrányba a Vidi! Kisvártatva Nikolics Nemanja lódulhatott meg a kapunk felé, ám Spandler Csaba utolérte, és a válogatott csatár hiába passzolt Zivzivadze elé, a grúz lövését blokkolni tudtuk. A 68. percben aztán jött a Puskás-gól: Nagy Zsolt passzából Géresi centerezett, a túloldalon Slagveer érkezett, és a kapu jobb oldalába csúsztatott (1–0).

Az utolsó 10 percben mindent megtettek a fehérváriak, de mezőnyfölényük meddőnek bizonyult. A 86. percben Funsho próbálkozott egy látványos mozdulattal, óllózva kapura lőni, de az is elkerülte a kapunkat. Mindent elmond a védelmünk hatékonyságáról, hogy ez volt a legveszélyesebb támadása a MOL Fehérvár FC csapatának a hajrában.

Győzelmünkkel nyolc pontra nőtt a különbség a fehérváriakkal szemben a bajnoki versenyutásban.

A mérkőzésen készült képeket itt nézhetik meg.

OTP Bank Liga, 26. forduló

Puskás Akadémia FC – MOL Fehérvár FC 1-0 (0-0)

Felcsút, Pancho Aréna, 2021. március 14.

Vezette: Solymosi (Kóbor, Garai)

Gól: Slagveer (68.)

Sárga lap: Corbu (2.), Szolnoki (70.), Slagveer (90.), ill. Bamgboye (78.), Houri (90.), Musliu (90.)

PAFC: Tóth B. – Szolnoki, Joao Nunes, Spandler, Nagy Zs. – Corbu (Plsek, 74.), Van Nieff, Knezevic (Baluta, 81.) – Slagveer, Géresi (Mance, 81.), Kiss T. (Deutsch, 89.)

Fehérvár: Kovács D. – Nego, Muszliu, Stopira, Hangya – Fiola, Rúben Pinto (Houri, 75.) – Dárdai P. (Bambgboye, 73.), Zivzivadze, Petrjak (Bolla, 73.). – Nikolics (Szabó, 87.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

október 19. | 15:30 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ZTE - Puskás Akadémia FC  0–1
MTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–1
MTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–2
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  0–0
Várda LA - Puskás Akadémia U16  2–1
FTC - Puskás Akadémia U15  0–0
Simple Női Kupa: Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  2–1
Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3