megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Visszavágnánk az őszi vereségért

Visszavágnánk az őszi vereségért

Parádés formában várja NB III-as csapatunk a Sopron elleni összecsapást

⏲ 2021-04-09

Nem túlzás azt állítani, hogy az NB III Nyugati csoportjának legjobb formájában lévő együttese a Puskás Akadémia FC II. Múlt heti győzelmének köszönhetően sorozatban már nyolc győzelmet számlál Nagy Ádám együttese, ez a legjobb széria a csoportban. (Ezen a nyolc meccsen 26 gólt szereztünk, egy 20 éves átlagéletkorú csapattal !!) Az együttes keményen dolgozott, hogy Sopronból is elhozza a három pontot. A két csapat őszi mérkőzésén hazai pályán 1-0 arányban kikaptunk egy igen kemény ütközetben. A győztes gólt akkor Krizsonits Mátyás szerezte az 55. percben, végül pedig nem tudtunk válaszolni. 

A Sopron SC az elmúlt öt mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, két döntetlen és két vereség mellett, de ez nem jelenti, hogy fél vállról lehetne venni az összecsapást. Vendéglátóink 42 ponttal, egy egységgel lemaradva tőlünk állnak a tabella nyolcadik helyén és biztosan nem bánnák, ha előznének.

„A hét elején az előző mérkőzés problémáit próbáltuk meg kielemezni, utána pedig a hétvégére készültünk. Két dolog motivál minket a mérkőzésen, az egyik, hogy revansot vegyünk az őszi vereségünkért, a másik pedig, hogy vigyük tovább a sorozatunkat” – foglalta össze pár mondatban Nagy Ádám a heti felkészülést.

A mérkőzés április 11-én, vasárnap 16 órakor kezdődik zárt kapuk mögött.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2