
Ellenfélnézőben: ZTE FC
Zalaegerszegi mottó: menekülés a győzelembe.
⏲ 2021-04-23
A Puskás Akadémia és a Zalaegerszeg eddigi szezonbeli találkozói során nem sok babér termett a pályaválasztónak. Az októberi, illetve a februári összecsapás is 2–1-es arányú vendégsikert hozott, és minden bizonnyal ismét elégedetten távozna otthonunkból egy hasonló végeredménnyel a kiesőzónától távolodni igyekvő Zete.
Bár a szeszélyes kék-fehérek az elmúlt öt mérkőzésén két győzelmet, egy döntetlent és két vereséget számláltak, mégsem lehetünk nyugodtak, hiszen úgy tűnik, egyre jobb formába lendül Waltner Róbert csapata, akik a hét közepén a Budafok elleni 5–0-s hazai kiütéssel hangoltak a hétvégi vendégszereplésre. A 33 ponttal a 9. helyen álló zalaiak 12 pontot szereztek vendégszerepléseik során. 14 idegenbeli mérkőzésen eddig háromszor hagyták el győztesen a pályát, és három döntetlen mellett nyolc alkalommal utaztak haza üres kézzel.
A kiesőzónától 4 pontra álló együttesben minden poszton kiváló futballisták szerepelnek. A kapus pozícióját leszámítva minden csapatrészben találunk olyan játékost, aki legalább négy gólt ért már el. A védelemben Szépe János szerzett 4 találatot, a középpályán hetek óta jó formában játszó kölcsönjátékosunk, Artem Favorov, illetve a hét közben duplázó Koszta Márk 7-7 gólt jegyez már idén. A támadósorban a csapat házi gólkirályjelöltje, az ifjú tehetség Szánthó Regő 8 gólos, míg a válogatott Könyves Norbert hatszor terhelte már meg az ellenfelek kapuját idén.
Volt akadémistáink közül régi ismerősként térhet „haza” a hétvégén Papp László és Tajti Mátyás. Bár előbbi inkább csak epizódszerepet vállalt idén a Zalaegerszeg első csapatában, azért egy Magyar Kupában elért gól összejött neki. Tajti továbbra is vár idei első NB I-es találatára, hiszen eddig a 20 pályára lépés alkalmával „csak” gólpasszokig jutott, az ellenfelek hálóját ő maga még nem tudta megzörgetni.
A szombati összecsapáson mindkét csapatnak a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény, ugyanis, míg egy esetleges vendéggyőzelem szinte biztos NB I-es tagságot érne jövőre, addig mi győzelmünkkel a többi eredmény megfelelő alakulása esetén akár már most biztossá tehetnénk a második helyet.
A mérkőzést szombaton 14.45-kor zárt kapuk mögött játsszuk a Pancho Arénában.
