megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Indul a második északi kaland!

Indul a második északi kaland!

⏲ 2021-07-05

A tavalyi balszerencsés stockholmi látogatás után – akkor másfél héttel a Hammarby elleni mérkőzés előtt szinte a teljes kezdőcsapatunkat ledöntötte a lábáról a koronavírus –, ismét Skandinávia felé veszi az irányt csapatunk, amely ezúttal az új európai kupasorozatban, a Konferencia-ligában méreti meg magát az FC Inter Turku vendégeként. Csütörtöki házigazdáink tizenegy meccs után második helyen állnak a Veikkausliigában (Finnországban tavaszi-őszi rendszerben játsszák a bajnokságot), hátrányuk kilenc pont az éllovas HJK Helsinki mögött.

2020-ban a képzeletbeli dobogó második fokára állhattak fel a turkuiak – akkor is a fővárosiak előzték meg őket–, s a finn gárda tavaly is találkozott magyar ellenféllel a nemzetközi porondon: az Európa-liga selejtezőjében a Honvéddal futottak össze, és 1–1-es rendes játékidő után a hosszabbításban Juuso Hämäläinen öngóljának köszönhetően 2–1-gyel a kispesti csapat jutott tovább. A spanyol José Riveiro irányította alakulat stílusát a sok fizikai párharc, illetve a gyors, leginkább a széleken vezetett támadások jellemzik. Az északi csapat legeredményesebbje a jelenleg futó szezonban a kétszeres finn válogatott Benjamin Källman, aki az eddigi tizenegy meccsen öt gólt szerzett és négy gólpasszt osztott ki.

Az, hogy a finn pontvadászat már a felénél tart, mindenképpen vendéglátónk mellett szól a csütörtöki találkozón, hiszen több tétmeccs van a lábaikban, ám a mieinknek sincs okuk a félelemre. Nagy Zsolték a felkészülés során imponáló mérleget produkáltak, mind a négy felkészülési meccsüket megnyerték – az egyiket a román bajnok CFR Cluj ellen –, kilenc gólt rúgtak, ráadásul a háromszázhatvan perc alatt egyszer sem került be a labda Tóth Balázs, illetve Markek Tamás kapujába. Mindemellett annak is őszintén tudunk örülni, hogy a zord skandináv időjárás miatt gyakori műfüves borítás helyett valódi gyepre futhatunk ki csütörtökön 17.30-kor a Veritas Stadionban.

UEFA Európa-konferencialiga, selejtező, 1. forduló

FC Inter Turku–Puskás Akadémia FC

Turku, Veritas Stadion, 2021. július 8., 17.30. Tv.: M4 Sport

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2