megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Női játékosok érkeztek

Női játékosok érkeztek

Új igazolásokkal erősített női NB I-es csapatunk.

Tavaly megalakult felnőttegyüttesünk sikerrel vette az NB II kihívásait, s magabiztos játékkal, igazi örömfocival jutott fel az első osztályba, ahol minden bizonnyal komolyabb ellenállásra számíthat. Erősítésként három új, rutinos élvonalbeli játékos szerződött akadémiánkra. A női trió tagjai az elmúlt szezonban ezüstérmes MTK szerelését cserélték Puskás-mezre.

„Úgy éreztem, váltanom kell, kellő rutinnal rendelkezem, így hiszem, hogy segíthetem az akadémiát, s itt kiteljesedhetek – fogalmazott Szemán-Tóth Barbara, avagy „Bari”, aki védőként szolgálja majd a csapatot. – Rendkívül fiatal, ugyanakkor kreatív, ügyes játékosok alkotják a Puskás keretét, épp ezért hasznos a pályán egy tapasztaltabb játékos, aki nem csupán irányít, de biztatja is a társakat. Segített a döntésben, hogy tetszett a klub által a felvázolt jövőkép, lenyűgöztek az itteni létesítmények, hogy milyen körülmények között készülhetünk. Az pedig, ahogyan a többiek fogadtak, csak még inkább megerősített. Aligha lesz gond a beilleszkedéssel.”

Mayer Zsófiát a jobbszélső posztján vetheti be vezetőedzőnk: „Meggyőződésem, hogy a lehető legjobb döntés a saját fejlődésem szempontjából, hogy ide írtam alá. Megkönnyítette számomra a váltást, hogy Bari már korábban elmondta: ő is átigazol. Csupa jót hallottam a Puskásról, néhány játékost már régebbről ismertem, egyikükkel-másikukkal a korosztályos válogatottban találkoztam. Ők is kiemelték, hogy itt a lehető legjobb helyen leszek.”

„Már a legelső benyomásom is pozitív volt az akadémiával kapcsolatban – árulja el Diószegi Fanni, aki támadóként lesz csapatunk segítségére. – Igazából már akkor tudtam, hogy jó döntésre készülök, amikor az edzővel és a szakmai stábbal először leültünk beszélgetni a váltásról. Most, hogy testközelből is megtapasztalhattam mindazt, amiről meséltek, kijelenthetem: ami itt van, az az országban kétségkívül egyedülálló. Sajnos sérülés hátráltat, de bízom benne, hogy mihamarabb újra a pályán lehetek, s a játékommal is a csapat szolgálatára lehetek.”

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2