megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Oda a veretlenség

Oda a veretlenség

Nem sikerült a pontszerzés Veszprémben a PAFC II-nek.

⏲ 2021-08-16

Nagy Ádám együttese úgy készülhetett az NB III harmadik fordulójára, hogy eddig még nem kapott gólt. Ugyanezt mondhatta el magáról vendéglátónk is, így igazán izgalmas mérkőzés előtt álltunk. Mi kezdtünk jobban, csapatunk gólfelelőse és kapitánya, Magasföldi József törte meg a Veszprém kapott gól nélküli sorozatát. Sajnos a félidő hajrájában nekünk is a hálóból kellett kivennünk a játékszert, így a mi sorozatunk is megszakadt. A második félidőben mindkét vezetőedző cserékkel próbálta felrázni csapatát, ami a hazaiaknak sikerült jobban, hiszen megint a hajrában találtak be, így nem osztoztunk meg a pontokon.

Három fordulót követően így a Veszprém hibátlan mérleggel vezeti a bajnokságot, míg csapatunk a 12. helyen áll.

Nagy Ádám így értékelte a mérkőzést: „A második félidőben 10-15 perc kivételével egyenrangú ellenfelei voltunk az osztályból kimagasló Veszprémnek. Volt lehetőségünk, hogy lezárjuk mérkőzést, ez nem sikerült. Az utolsó percek történéseit nem kommentálom. Lépegetünk előre, és ez megnyugtató, várjuk a Bicske elleni összecsapást.”

NB III, Nyugati csoport, 3. forduló

VLS Veszprém – Puskás Akadémia FC II 2–1 (1–1)

Vezette: Juhász Dávid

Gól: Magasföldi (28.)

PAFC II: Kiss Á. – Szin, Fodor, Vita, Nahirnij – Posztobányi (Kocsis D., 70.), Krpic (Nagy Z, 76.) – Janyickij (Sós, 76.), Magasföldi, Molnár (Szabó, 33.) – Géresi

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2