megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Gól nélküli döntetlen az éllovas ellen

Gól nélküli döntetlen az éllovas ellen

Újabb ponttal lett gazdagabb női NB I-es együttesünk, ezúttal a listavezető győri ETO orra alá tört borsot. VIDEÓ.

⏲ 2021-09-25

A bajnokságban az eddigi egyik legmeggyőzőbb teljesítményt mutató ETO FC Győr gárdjához látogatott első osztályú csapatunk a Simple Női Liga 6. fordulójában. Négy győzelemmel és mindössze egyetlen vereséggel várták a mieinket a győriek, akiknek a repertoárjába nekünk köszönhetően immár egy iksz is bekerült. Halászi Kinga együttese döntetlent ért el a tabella élén álló csapat ellen, gól ezúttal nem esett a találkozón.

Halászi Kinga vezetőedző gondolatai az összecsapást követően: „Jól kezdtük a mérkőzést, többet birtokoltuk a labdát, gólra törően játszottunk, meg is voltak a helyzeteink. Az első félidő játékképe kimondottan tetszett, a második játékrészben viszont volt egy rosszabb húszperces periódusunk. Összességében azonban nagyon örülök a pontunknak, illetve annak, hogy nem kaptunk gólt.”

Simple Női Liga (NB I), 6. forduló

ETO FC Győr – Puskás Akadémia 0–0

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2