megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
U21-es Eb-selejtező: nyert a címvédő

U21-es Eb-selejtező: nyert a címvédő

Skribek Alen és Kiss Tamás is kezdett, előbbi adta a gólpasszt utóbbinak, de a németek öt gólt is vágtak nekünk Szegeden. 

⏲ 2021-10-12

Nem indult jól a meccs, egy védelmi hiba után Schade révén már az ötödik percben vezettek a németek a szegedi mérkőzésen, majd a 32. percben megduplázták az előnyüket, sakk-mattig játszva egy helyzetet a büntetőterületünkön belül. De aztán a 39. percben visszajöttünk a meccsbe, Varju kulcspasszára Skribek startolt üresen a bal oldalon, majd futtából pazarul gurított a jobb oldalon robogó Kiss Tomi elé, aki egyből a bal alsóba belsőzött. Két kölcsönadott játékosunk tehát tevékeny részt vállalt belőle, hogy úgy vonulhattunk szünetre, hogy nincs veszve még minden. Remek akció volt! 

A gól az M4 felvételén 1:47-nél.

Sajnos a második félidőben összehoztunk egy gólt hátul, a saját védőnk rúgta a német lábra a labdát, úgy pattant a kapuba, előtte meg több rossz mozdulat is zavart okozott, azaz sajnos tálcán kínáltuk a gólt. Ezzel a reményeink elszálltak. A németek egyébként is erősebbek, de meg is könnyítettük a dolgukat. Később belőtték a negyedik góljukat is, Schade simán tört be a tizenhatosra, és kihagyhatatlan helyzetbe hozta társát. 1–4. De nem ez lett a vége, mert a legvégén még egyszer betalált a német csapat, ezzel súlyos vereséget mérve a mieinkre (1-5). A hajrában Komáromi György váltotta Skribeket (volt egy jó beadása, egy szebadrúgása pedig a sorfalon pattant meg), de addigra már elment a meccs. A tavaszi Eb után ismét hazai pályán kaptunk ki a – tegyük hozzá – korosztály címvédőjétől. Voltak jó periódusaink, de hátul sok volt a bizonytalanság. Jobbak voltunk, mint tavasszal, kár a szétesésért. Tovább kell építkezni!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2