A MTK elleni mérkőzés 78. percében történt: Yoell van Nieff bal szélről érkező, tért ölelő ívelését Skribek Alen két védő között pazarul vette át, s a kimozduló kapus mellett higgadtan elgurítva megszerezte első gólját a Puskás Akadémia színeiben – fájdalom, saját nevelésű játékosunk találata ezúttal csak szépségtapasz volt, hiszen az ellenfél már 2–0-ra vezetett, s a végén nem sikerült egyenlítenünk.

– Nyilván a gólnak örültem, jó érzést adott, lelkileg kellett, de nyilván sokkal jobb lett volna, ha pontot vagy pontokat ért volna – mondta a húszéves támadó, aki másfél éves budafoki, illetve zalaegerszegi kölcsönjáték után tért vissza az „alma materba”, ahol, ahogyan azt várni lehetett, egyből beilleszkedett a nagycsapatba. – Mielőtt elmentem Egerszegre, még a Puskással voltam edzőtáborban, úgyhogy most nem számítottam újnak, mindenki ismert, ahogy én is mindenkit ismertem.

– A szurkolóknak nem vagy ismeretlen, hiszen az elmúlt több mint másfél évben komoly első osztályú rutint szereztél, de azt nyilván kevesen tudják, hogyan is lett belőled futballista…

– Apukám és nagypapám is focizott, illetve édesapám még mindig játszik, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy én is megpróbálkozom a labdarúgással. Szülővárosomban, Isaszegen kezdtem el futballozni, onnan kerültem egy utánpótlásklubhoz, az FC Budapesthez, onnan öt év után a Fradiba, ahol két-két és fél évig voltam, majd jött a Puskás Akadémia.

– Meg tudnád fogalmazni, mit jelent számodra a labdarúgás?

– Igazából mindent. Kiskorom óta csinálom, ez az életem, ennek élek minden nap, ezért kelek fel reggel.

– Ki az, akinek a legnagyobb hatása volt eddigi pályafutásodra?

– Nagyon sokan voltak, akik segítettek és igyekeztek tanácsokkal ellátni mind a Puskás Akadémiánál, mind Budafokon, mind Zalaegerszegen, de legfontosabb hatásként apukámat említeném.

– A múlt, illetve a jelen futballistái között vannak példaképeid, akiktől igyekszel ellesni ezt-azt?

– Természetesen, kölyökként például Cristiano Ronaldo volt az első számú példaképem, rá mind a mai napig felnézek. Közben kifejezetten megtetszett Neymar játéka is – ők ketten azok, akiket mindig nézek, és akiktől próbálok tanulni. Természetesen a magyar mezőnyt is figyelem, ráadásul sok barátom van az NB I-ben, és gyakorlatilag mindenkitől lehet tanulni. Az öltözőben például Szolnoki Roland és Nagy Zsolt között ülök, tőlük nagyon sok támogatást és biztatást kapok, csakúgy, mint Spandler Csabától – ők hárman azok, akikkel a legtöbbet beszélgetünk a futballról.

– Miket tartasz az erősségeidnek, illetve mely területeken kell a legtöbbet fejlődnöd?

– Szélső vagyok, ehhez a poszthoz elengedhetetlen a gyorsaság, és azt hiszem, az NB I-es mezőnyben elég gyorsnak is számítok. Bátran felvállalom az egy az egy elleni párharcokat, és jó százalékban nyerem meg őket, de igyekszem mindezt nem ész nélkül, hanem intelligensen tenni. Bár védekezésben sokat javultam, de még mindig van hová fejlődnöm, valamint sokat kell erősítenem a gyengébbik lábamat, és fizikálisan is sokat kell javulnom. De a futballban gyakorlatilag napról napra mindenben jobbnak kell lenni.

– Még mindig csak húszéves vagy, de már „vészesen” közelítesz az ötvenedik első osztályú meccsedhez – nagyjából ott tartasz, ahol kölyökként eltervezted?

– Nagyjából igen. Az első NB I-es szezonom Budafokon egészen jól sikerült, rugdostam a gólokat, ahhoz képest, hogy teljesen új volt az első osztály légköre elég sok meccsen nyújtottam jó teljesítményt, és az egerszegi időszakomra sem panaszkodom.

– Melyek a legfontosabb céljaid a mostani szezonban?

– Nyilván az elsődleges az, hogy minél előbb végezzünk a bajnokságban, egyénileg pedig minél több gólt szeretnék szerezni, és úgy futballozni, hogy hasznára legyek a csapatnak, és mint említettem, fejlődjek védekezésben és fizikálisan is.

– Összesen huszonkilencszer szerepeltél a különböző ifjúsági válogatottakban, nyilván komoly motiváció számodra, hogy egyszer a „nagyok” közt is felhúzhasd a címeres mezt…

– Az utánpótlás-csapatokban valóban stabil játékosnak számítottam, és természetesen remek lenne, ha egyszer az a nap is eljönne.

– Egy ponttal állunk a listavezető Ferencváros mögött. Reálisnak látod az esélyt, hogy megtartsuk a második helyet, vagy akár egy fényesebb éremre cseréljük a tavalyi ezüstöt?

– Ha huzamosabb ideig úgy tudunk játszani, mint az év első három meccsén a Fradi, a Vidi és a Mezőkövesd ellen, akkor akár fényesebb is lehet az az érem, de a második helyre biztosan jók lehetünk.