megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Csatasorban a lányok

Csatasorban a lányok

Győzelmekkel indították a bajnoki szezont a puskásos lánycsapatok.

A pécsi MFC elleni küzdelmekkel rajtolt el a bajnokság leánylabdarúgóink számára. U17-es és U15-ös együttesünk egyaránt hazai pályán találkozott a Baranya megyeiekkel, U19-eseink pécsi vendégszereplése pedig későbbre tolódott.

Megőrizve veretlenségi sorozatát U17-es lánycsapatunk a piros-feketék ellen is nyerni tudott. Az első játékrész eseménytelensége után Jánoska Mirella második félidőben szerzett találata jelentette a győztes gólt Szalkai Kitti növendékei számára.

„Végig uraltuk a mérkőzést, ugyanakkor a helyzetkihasználásunkkal nem vagyok elégedett – nyilatkozta a vezetőedző. – Eléggé az első bajnokira hajazó mérkőzésen vagyunk túl, az összjátékon látszott, hogy csak most kezdtünk, de azt hiszem, mindennek ellenére megérdemelt sikert arattunk.”

Leány U17, 13. forduló

Puskás Akadémia – PMFC 1–0 (0–0)

G.: Jánoska

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

A találkozóról készült képösszeállításunk pedig ezen a linken érhető el.

U15-ös lányaink Simon Luca találatával már az első félidőben vezetést szereztek a PMFC csapatával szemben, a mi Lucánk a második játékrészben duplázni tudott, s a hajrában Priskin Natasa rátett még eggyel – így alakult ki szezonkezdő 3–0-s győzelmünk.

„Az átrendeződött kerettel ez volt az első éles meccsünk, ami érezhető is volt a csapaton, meglehetősen szezon eleji formát mutattunk, ugyanakkor nagyon akartunk – fogalmazott Eigner Eszter vezetőedző. – Eleinte még kerestük magunkat, ám a második félidőre megnyugodtunk, rendeződtek a fejek, és szebb, támadóbb játékkal léptünk fel. Az ellenfelünk pedig rendkívül szimpatikus volt, lelkes csapat ellen indulhattunk.”

Leány U15, 13. forduló

Puskás Akadémia – PMFC 3–0 (1–0)

G.: Simon (2), Priskin

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2