megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Döntetlen a cseh éllovas ellen

Döntetlen a cseh éllovas ellen

Nem bírt első osztályú női csapatunkkal a cseh élvonal listavezetője, a sokszoros bajnok Slavia Praha.

Prágában edzőtáborozó női NB I-es csapatunk igazán megadja a módját a felkészülésnek: Halászi Kinga tanítványai a cseh első osztályt egyelőre veretlenül vezető, BL-résztvevő Slavia Praha ellen vívhattak edzőmeccset. Felkészülési mérkőzéseken mindeddig az Érsekújvárt és a Miavát is leggyőző élvonalbeli alakulatunk az első félidőben 1–0-ra vezetett a csehek ellen, a második játékrész végére viszont 2–2-es egál alakult ki a nagy mesehősök, Rumcájsz és a Kisvakond hazájában megrendezett összecsapáson.

„Hasznos edzőmérkőzésen vagyunk túl, amelynek során rendkívül agresszív, sokat futó, igen gyors játékosokból álló csapattal találkoztunk – mondta a lefújást követően Halászi Kinga vezetőedző. – Bár nem a legjobb soruk ellen játszottunk, még így is remek csapat állt velünk szemben. Az első félidőben látottakkal jobban elégedett vagyok, de összességében sok tapasztalatot szereztünk, s úgy hiszem, hasznunkra válik ez a mérkőzés.”

A több mint fél évszázados történetre visszatekintő, a cseh női futballban úttörőnek számító SK Slavia Praha tizenegyszeres csehszlovák bajnoknak, hétszeres cseh bajnoknak és kétszeres kupagyőztesnek mondhatja magát, de az évek során a Bajnokok Ligájában is rendszeres szereplővé vált – az európai klubcsapatok női sorozatában többször játszhatott már negyeddöntőt, méghozzá olyan csapatok ellen, mint a legtöbb győzelmet bezsebelő Olympique Lyon, a VfL Wolfsburg és a Bayern München. Jelenleg is vezeti a cseh női élvonalat, mi több, eddig még egyetlen legyőzője sem akadt, bár a legnagyobb riválisának számító Sparta Praha erősen ott lohol a nyomában.

Női NB I, felkészülési mérkőzés

SK Slavia Praha – Puskás Akadémia FC 2–2 (0–1)

G.: Mayer, Krascsenics

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2