
Légióskörkép
Volt akadémistáink közül a külföldön játszók szereplését szemléztük.
Idegenlégiósaink
#legiosok⏲ 2022-04-04
A német Bundesliga hétvégi fordulójában csekély eséllyel várta Sallai Roland és csapata, a Freiburg a bajnok Bayern München elleni mérkőzést. A legutóbbi 37 bajorok elleni összecsapásukból ugyanis csak egyet nyertek meg. Roli 61 percet töltött a pályán, ezalatt bőven ki kellett vennie a részét a védekezésből is, bár 0–0-nál volt egy nagy helyzete, ami kimaradt. Csapata végül 4–1-es vereséget szenvedett hazai pályán, 28 fordulót követően azonban az előkelő ötödik hely miatt aligha kell pironkodniuk.
Kleinheisler László és az NK Osijek sem tudott nyerni, ők remiztek a Hajduk Split ellen. Pedig büntetőt is kaptak, de nem lőtték be. Laci az első félidőben többször is helyzetbe került, ám nem járt sikerrel. A 73. percben cserélték le. Az eszékiek továbbra is a második helyen állnak a horvát ligában.
(fotó: NK Osijek)
Gundel-Takács Bence végigvédte a Bijelo Brdo elleni meccset a horvát másodosztályban. Ez volt az első győzelme Bencének a csapat kapujában állva, a Jarun pedig 2–0-val abszolválta a találkozót és felugrott a tabella hatodik helyére.
Szőke Adrián, a Heracles játékosa a 77. percben állt be a Fortuna Sittard ellen, csapata pedig fontos három pontot gyűjtött be, és fújhat is egyet, mivel a 13. helyen álló gárda ezzel hat pontra került a kiesőzónában veszteglő ellenfelétől. Adrián több mint egy hónap után szerepelhetett újra bajnokin.
Jó hír érkezett Tamás Márk (Slask Wroclaw) felől, aki sérülését követően újra pályára lépett, sőt, végig is játszotta a Lech Poznan elleni mérkőzést. A bajnokesélyes ellen azonban nem jött össze a bravúr, a poznaniak szűken ugyan, de egy góllal behúzták a meccset. Márkék a 14. helyen állnak, öt pontra a veszélyzónától.
(fofó: Cyfrasport)
Ganbold Ganbajar és a szlovák másodosztályban szereplő Révkomárom döntetlen játszott a Skalica ellen, volt mongol játékosunknak ezúttal 72 perc jutott, csapata pedig negyedik a bajnokságban.
