Másodjára adott otthont a Puskás Akadémia sport- és konferenciaközpontja a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola ballagási ceremóniájának. Diákjaink felsorakozva, tarisznyával az oldalukon, virággal a kezükben a halhatatlan ballagási dalokat énekelve vonultak át az iskolából az ünneplőbe öltözött labdajátékcsarnokba, ahol már várta őket a szülők, testvérek, rokonok, barátok, tanárok, edzők, nevelők hada.

Az iskola keresztény hitének megfelelően igei szolgálattal vette kezdetét az ünnepség. „Hiszem, amit vet az ember, azt fogja aratni is” – Mácsodi Ferenc, iskolánk református lelkésze bontotta ki Pál apostol galatákhoz írt levelének részletét. „Ez a Puskás Akadémia jelmondata – emlékeztetett. – Közmondás, amely hajdanán bibliai ige volt. Alapigazság, amellyel szokott néha gondunk lenni. Van, hogy úgy érezzük, ez a gondolat nem igaz az életünkben. Ám mivel a Szentírás üzenetéről, Isten igazságáról van szó, bátran állíthatjuk, hogy hosszú távon igenis az. A befektetett munka előbb-utóbb megtérül majd. Valójában azonban az Isten vet, és az ember arat. Ez a kegyelem. Minden csak úgy »magától« történik. Egyszer csak észrevesszük, hogy kikel az a mag, s Isten munkája sokszor utólag válik nyilvánvalóvá. A Letenyey mostantól nem viheti már házhoz az evangéliumot, innentől nektek kell keresnetek az Istent. Ez az utolsó áhítatunk. Isten áldjon benneteket utatokon!” A községben szolgáló verbita szerzetes, az indonéz Bonaventura atya áldotta aztán meg a ballagókat.

„Sokszor az ember nem látja a fától az erdőt – fordult a végzős fiatalokhoz Bányai György. – Úgy vagyunk megalkotva, hogy mindaz, amit megszokunk, szinte fel sem tűnik. A mindennapi valóságunk olyan természetes nekünk. Nem töprengünk rajta, nem is értékeljük. S mindig azt nem szeretjük, amiben éppen vagyunk. A másé mindig jobb. Így van ez az iskolához fűződő kapcsolatotokkal is. Most új léthelyzetbe kerültök, és egész másként fogjátok látni ezt a dolgot.” Iskolánk igazgatója ezután a humort korántsem nélkülöző beszédét személyes történetekkel tarkítva egyesével szólt a ballagó osztályokhoz.

„Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj. Hidegen hagy az elhagyott táj, - Hogy eltemettük: róla nem tudunk. És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindíg búcsuzunk” – Reményik Sándor „ballagási klasszikusával” folytatódott aztán az ünnepség, s következtek a búcsúztató alsóbb évesek és labdarúgónk, Schneider Laura tolmácsolásában a búcsúzók gondolatai: „A bezáruló ajtótól nem szabad megijedni, tudni kell az új felé fordulni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket, ugyanis minden nap kezdődik valami. Az iskolában a kellő alapokat megkaptuk, amelyekkel elérhetjük céljainkat. Szárnyainak megerősödtek, repítsenek hát a magasba bennünket!” A búcsúzó osztályfőnökök nevében Ásványi Balázs mondott beszédet: „Ezzel a nappal korántsincs vége a letenyeys időszaknak, csupán a monotonnak tűnő iskolai hétköznapok zárultak le, ám a lényeg csak most következik, ezután kell értelmet adnotok az ittléteteknek. Azt kívánom, hogy mindazok, akik most itt vannak veletek, legyenek ott akár harminc év múlva is. Támogassátok majd őket úgy, ahogy ők támogatnak most benneteket. Vasárnap az édesanyákat ünnepeljük, azokat, akiknek a legtöbbet köszönhetjük – az életünket.”

Következett a legjobbaknak járó elismerések átadása. Kimagasló tanulmányi eredményükért, kiemelkedő szakmai vagy épp közösségi munkájukért többen is könyvjutalomban részesültek. Végül az egyes osztályok képviselői a hagyományoknak megfelelően felkötötték az iskola zászlójára a szalagjukat, amelyen egy-egy általuk választott, a többieknek örökül hagyott idézet szerepel. Iskolánk ballagási ünnepsége a virágcsokrok, lufik ajándékozásával ért véget. Ám a végzős diákokra még az eddigi legkomolyabb megmérettetés vár: jövő héten kezdődnek meg az érettségi vizsgák.

Ballagásunkon készült képeinket erre a linkre kattintva nézhetik meg!