megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A harmadik helyen zárta a bajnokságot az U17-es csapat

A Puskás–Suzuki-kupa után három nappal egy Győrött elszenvedett vereséggel fejezte be a szezont a bajnoki címről már korábban lecsúszó csapatunk.

Utánpótlás

#PuskasSuzukiKupa #PSK

⏲ 2022-06-09

A bajnoki elsőséget egymás közt döntheti el a Ferencváros és a Honvéd, nekünk az utolsó forduló már nem osztott-szorzott ebből a szempontból. A PSK ráadásul sokat ki is vehetett a fiúkból, akik csak a hajrában tudtak szépíteni az eredményen, a vereséget nem tudták elkerülni, de így is sokáig harcban álltak azért, hogy esélyük legyen a bajnoki címre, ám két vereség is becsúszott májusban, ami nem fért bele. Kiss Márton edző első évében a harmadik helyre kormányozta a csapatot.

U17-es bajnokság, A csoport, 14. forduló

ETO FC Győr – Puskás Akadémia 2–1 (2–0)

Gól: Kapus

JEGYZŐKÖNYV

Kiss Márton vezetőedző:

„Az egész szezont tekintve nem rossz eredmény a harmadik hely, tavalyhoz képest sikerült előrelépni. Játékban sokat fejlődtek a játékosok, rengeteg munkát fektettek bele, ezzel elégedett vagyok. Tavaszra pedig sokan kapcsolódtak be az U19-es csapat edzérmunkájába is, többen be is mutatkoztak, ahogy az NB III-ban is. Ez nagy öröm számunkra. A játékosok partnerek voltak, de ki kell emelnem a stábtagok munkáját is, akik nagyban hozzájárultak, hogy a fiúk fejlődése töretlen volt. Köszönöm mindenkinek, aki hozzátett a csapat munkájához!”

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

október 19. | 15:30 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ZTE - Puskás Akadémia FC  0–1
MTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–1
MTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–2
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  0–0
Várda LA - Puskás Akadémia U16  2–1
FTC - Puskás Akadémia U15  0–0
Simple Női Kupa: Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  2–1
Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3