Két holland „tulipánunk” nagyjából féléves eltéréssel szerződött a Puskás Akadémia FC-hez: Yoell van Nieff az Eredivisie-ben szereplő Heracles Almelótól a Hornyák Zsolt vezetőedző nevével fémjelzett, 2019 nyara óta tartó időszak egyik első szerzeményeként érkezett Magyarországra.

„Már az első edzés is tetszett: miután aláírtam a szerződésemet, lementem az edzőpályára, éppen a másnapi barátságos mérkőzésre készültek a srácok – emlékszem, mindez egy keddi napon történt. Előtte körülnéztem a stadionban, nagyon tetszett, és a fiúk közül is mindenki kedvesen, segítőkészen fogadott, összességében jó érzésem volt. Akkor még egyedül voltam, de pár héttel később megérkezett Thomas Meissner, aki szintén játszott Hollandiában. Jó volt a környezetváltozás, hiszen egész addigi pályafutásom során odahaza futballoztam. Hamar kiderült, hogy passzolok a csapathoz és annak játékához, úgyhogy szinte minden egyből sínre került – mesél első „puskásos” élményeiről Yoell.

Januárban aztán az FC Emmentől megjött a honfitárs: a már régebb óta figyelt Luciano Slagveer idény közben, 2020 januárjában amolyan villámigazolásként landolt nálunk.

„Nekem abból szempontból volt kicsit nehezebb dolgom, hogy a szezon közepén érkeztem, de én is egyből úgy éreztem, nem lesz gond a beilleszkedéssel – emlékszik vissza a villámgyors szélső. – Mindezt persze megkönnyítette, hogy már itt volt egy másik holland játékos, aki a kezdet kezdetén segített eligazodni az öltözőben és annak környékén, meg tudta mutatni, hol találok ezt-azt, és be tudott mutatni a csapattársaknak.”

Yoell nem rejti véka alá: megörült barátja érkezésének, akivel annak idején a holland bajnokságban vívtak egymás ellen néhány kemény csatát, és ráadásul ugyanabból a régióból, Észak-Hollandiából származnak.

„Mindig jó, ha van honfitársad a csapatban, hiszen közös az anyanyelvetek, így több mindent meg tudtok beszélni egymás közt, el tudtok csevegni az élet dolgairól. Itt, Magyarországon sem lakunk messze egymástól, így a futballpályán kívül is sok időt töltünk együtt, s a feleségeink is jól kijönnek egymással.”

A két németalföldi fiatalember a futballon kívül a magánélet terén is megtalálta a számítását nálunk, az országot, illetve a fővárost is megszerették, nem véletlen, hogy nemrégiben mindketten meghosszabbították szerződésüket egyesületünknél.

„Nagyszerű az infrastruktúra a klubnál, és remekül bánnak a játékosokkal. Ha bármilyen problémád akad, egyből a segítségedre siet valaki, legfőképp a csapatmenedzserünk, Pető Zoltán, aki szinte mindent el tud intézni. Hollandiával összehasonlítva az időjárás sokkal-sokkal jobb, Budapest gyönyörűszép hely, egyszóval jó itt élni. A körülmények adottak, igazából egyetlen dologra kell koncentrálnunk: a futballra. Ha nem érezném jól magam, nyilván új szerződést sem írtam volna alá. Jó itt lenni, szeretem ezt a klubot, és továbbra is fontos játékos akarok maradni, és tovább írnám a történelmet a csapattal” – mondja Yoell.

„Csak egyet tudok érteni Yoell-lel: nagyon élvezzük az ittlétet, Budapest csodaszép, és itt gyakorlatilag bármit meg tudsz tenni, amit akarsz. Mindemellett biztonságos is, így családos emberek számára is ideális hely – csatlakozik társához Luciano. – Persze az eredményeinkről sem szabad megfeledkeznünk; a klub történetében először szereztünk bronzérmet, aztán ezüstérmet, így a nemzetközi porondra is kijutottunk. A csapat olyan, mint egy nagy család, mindez együtt elegendő ok volt arra, hogy maradjak – szeretek itt lenni.”

Közös nyelv, egybehangzó vélemények – nem csoda hát, hogy a két jóbarát itt az ausztriai edzőtáborban is egy szobába került.

„Mivel mi választhatjuk meg a szobatársunkat, nyilván nem Yoell-lel laknék, ha nem kedvelnénk egymást – mondja nevetve Luciano. – Kevés idegesítő szokása van, így lakótársként is jól kijövünk. Ma este például két másik játékossal kiegészülve társasjátékozni fogunk.”

„Amúgy nem vagyunk sülve-főve együtt a szállodában, gyakran külön-külön mozgunk – veszi fel a társalgás fonalát Yoell. –  Például sokszor előfordul, hogy Luci más csapattársakkal kapcsolódik ki, míg én a szobában maradok, vagy egyéb dolgokat csinálok. A társasjátékban azonban egy csapatban fogunk játszani – már csak a súrlódások elkerülése miatt is” – mosolyodik el.

A két holland fiú az évek során alapemberré vált együttesünkben, Yoell eddig kereken nyolcvanszor lépett pályára az NB I-ben, s összesen kilencvenöt tétmeccsnél tart, s reméli, az előttünk álló szezonban is jócskán szaporíthatja fellépéseinek számát.

 „A felkészülés negyedik hetében vagyunk, s eddig mindössze egy edzőmeccset játszottunk, így még nehéz megmondani, mennyit erősödtünk, de szerintem eleve erősek vagyunk, ráadásul nagyon jól ismerjük egymást. Az egyéni képességek terén is jól állunk, ám a csapatjáték az igazi erősségünk. Javulni a kiegyensúlyozottság terén tudnánk, az új évadban ez lesz a legfontosabb. Ami csapatot illeti szeretném, ha ismét az első háromban végeznénk, jómagam pedig szeretnék továbbra is meghatározó játékos maradni. Legutóbb volt pár gólpasszom, de nem lennék boldogtalan, ha most egy-két gól is összejönne.”

Luciano hatvannyolc eddigi NB I-es meccsén nyolc találatot és tizenhárom gólpasszt jegyez, a Magyar Kupában tizenegy alkalommal lépett pályára, s kétszer talált be. A sebes léptű támadó pozíciójánál fogva többször kerül a kapu elé, így leginkább az eredményesség terén szeretne előre lépni.

„Pár játékos távozott, páran érkeztek, de az együttes magja évek óta ugyanaz. Az elmúlt szezonban elvesztettünk néhány meccset, amelyeket papírforma szerint meg kellett volna nyernünk; ha ezen javítani tudunk, ez az idény még jobb lehet, mint az előző volt. Egyszer már voltunk másodikok, nem látom okát, miért ne lehessen meg másodszor is legalább az ezüst. Ami engem illet, mind a gólok, mind a gólpasszok terén szeretnék jobban teljesíteni – remélem, ennek a csapat is hasznát látja majd.”