megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Már tesztel a női utánpótlás is

Már tesztel a női utánpótlás is

A hétfői nap az U19-eseké, majd az U17 és U15 következik a folytatásban.

⏲ 2022-07-25

Az U19-es csapat edzője Eigner Eszter lett (a képen a háttérben), aki legutóbb az U15-ösöket irányította. Trénerünk is nagy elánnal kezdett neki a munkának:

Egy hete már edzünk, de az orvosi és erőnléti tesztekre most került sor. Sok U17-es játékos került fel hozzánk, így formálódó csapatról beszélhetünk, számítunk természetesen a tavaly már itt játszó labdarúgókra is. Sipőcz Virág pedig már az NB I-es csapattal készül. Hétvégén a Szekszárddal jászunk edzőmeccset, úgyhogy hamarosan meccsszituációban is láthatom a lányokat, akik igen motiváltak és fejlődni szeretnének. Nekem is idő kell még, mert szakmailag ez egy nagy kihívás, de szeretném a lehető legtöbbet átadni a lányoknak.

Az U17-eseket Krascsenics Petra, az U15-ösöket Szalkai Kitti edzi majd ebben a szezonban.

KÉPGALÉRIA a tesztekről. 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2