megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Visszavágtunk a szlovákoknak

Visszavágtunk a szlovákoknak

Az U19-es válogatott a keddi, szlovákiai vereség után ezúttal 3–1-re megnyerte az északi szomszédaink elleni felkészülési mérkőzést. Gruber Zsombor csereként duplázni tudott. 

Válogatott

#U19valogatott

⏲ 2022-08-26

Akadémistáink közül ezúttal Pécsi Ármin állt a kapuban, a csereként beálló Gruber Zsombor pedig pár perc alatt két gólt is szerzett. Babós Leventét a hajrában cserélték be. A kölcsönadott játékosaink közül Kocsis Dominik csapatkapitányként végig a pályán volt, Farkas Bendegúzt a szünetben lecserélték, Kiss Norbert pedig negyedórát kapott a végén. 

Második edzőtáborunkat tartottuk a csapattal, és úgy érzem, hogy sikerült elérnünk a kitűzött céljainkat. Az első mérkőzéshez képest sokat fejlődött a védekezésünk, valamint a labdabirtoklásunk és a labdakihozatalunk. Büszke vagyok a srácokra, teljesítették az elvárásokat, de továbbra is keményen kell dolgozniuk ahhoz, hogy az utazó keret tagjai legyenek szeptemberben – mondta az MLSZ honlapjának a korábban akadémiánkon edzősködő (azelőtt a PAFC-ban futballozó) Szélesi Zoltán szövetségi edző.

Az U19-es válogatott legközelebb szeptember végén, a walesi Európa-bajnoki selejtezőkön lép pályára, ahol a házigazda mellett Írországgal és Gibraltárral mérkőzik meg.

U19-es válogatott felkészülési mérkőzés:
Magyarország–Szlovákia 3–1 (0–0)
Magyarország: Pécsi Ármin – Farkas Bendegúz (Bodnár Gergő, 46.), Nagy Zoltán (Babós Levente, 88.), Polyák Kristóf, Vajda Botond (Szécsi Patrik, 88.) – Tuboly Máté (Fiath Bence 77.), Artner Dávid (Ulbert Renátó, 59.), Kocsis Dominik – Kállai Zalán, Jurek Gábor (Kiss Norbert, 77.), Tarcson Ákos (Gruber Zsombor, 59.)
Gólszerző: Tarcson Ákos 49., Gruber Zsombor 74., 79.

(Forrás: mlsz.hu)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

november 22. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U19 (leány)  1–12
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - Dorog  1–2
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U17 - PMFC  6–0
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–3
Puskás Akadémia U15 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  2–1