megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Vétségeink megbosszulták magukat

Vétségeink megbosszulták magukat

Lányaink már korántsem jártak szerencsével az MTK-val szemben.

⏲ 2022-09-10

Mindezidáig hibátlan U17-es lánycsapatunk első vereségét szenvedte el a korosztályos bajnokságban, méghozzá az eddig felemásan szereplő MTK csapatától.

„Néhány játékosunk a képességeihez képest gyengén teljesített, s egy olyan stabil ellenféllel szemben, mint a kék-fehérek, ez a megingás már nem fér bele – értékelt Krascsenics Petra vezetőedző. – Hátrányban egyszerűen nem tudtunk játszani, és csapatként funkcionálni, szétestünk. Ugyanakkor hozzátartozik a mérkőzés képéhez, hogy bár voltak lehetőségeink, kapufáink, ezúttal nem tudtunk élesek lenni.”

Leány U17, országos, 4. forduló

Puskás Akadémia – MTK 1–2 (1–0)

G.: Horváth K.

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

U15-ös lányaink sem tudták megállítani az eddig minden akadályt sikerrel vevő fővárosi együttest. A kék-fehér hölgyek öt találatig meneteltek.

„Óriási egyéni hibákból kaptuk a gólokat, sajnos már ezen a szinten sem tehetjük meg, hogy ekkorákat hibázzunk – vélekedett Szalkai Kitti vezetőedző. – Az ellenfél játékosai fizikálisan is fölénk kerekedtek, ezért sem úgy sültek el a dolgok, ahogy akartuk. Ugyanakkor a mutatott játék alakul, a hibák ellenére is adódtak helyzetek, ám nem tudtuk őket gólra váltani. Ahhoz, hogy eredményesebbek tudjunk lenni, a tökéletlenségeinket kell kijavítanunk.”

Leány U15, országos, 4. forduló

Puskás Akadémia – MTK 0–5 (0–4)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2