megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Elitkörbe jutott az U19-es válogatott

Elitkörbe jutott az U19-es válogatott

Hiába védett büntetőt Pécsi Ármin, 1–0-ra kikaptunk az írektől a walesi selejtezőtorna utolsó meccsén, a hat akadémistánkat pályára küldő magyar csapat azonban jobb gólkülönbségének köszönhetően tavasszal folytathatja harcát a kontinensviadalért. 

Válogatott, Utánpótlás

#U19valogatott

⏲ 2022-09-27

Az Írország elleni meccsnek úgy mentünk neki, hogy egy döntetlen biztos továbbjutást ér. Azonban hátrányba kerültünk az első félidőben, így a számolgatás elkerülése végett futhattunk az egyenlítésért. Pécsi Ármin büntetőt is védett, rajta kívül pedig Babós Levente, illetve a Csákvárra kölcsönadott Kocsis Dominik játszotta végig a meccset. A Gibraltár ellen duplázó Gruber Zsombor sem tudott most gólt szerezni, a második félidőben lecserélték, a nyíregyházi kölcsönjátékát töltő Farkas Bendegúz, illetve Bakti Balázs viszont beállt a hajrára, de az egyenlítés nem jött össze, ráadásul az utolsó bő 20 percben már emberhátrányban is futballoztunk. Viszont a walesiek „csak” 9–2-re verték Gibraltárt, így jobb gólkülönbségének köszönhetően továbbjutott a magyar válogatott a tavaszi elitkörbe, azaz sikeresen vette az első akadályt a volt edzőnk (és játékosunk), Szélesi Zoltán által irányított korosztályos nemzeti csapat, mely nagyot küzdött a mérkőzésen, ám még többet hibázott a kelleténél. 

Akadémistáinknak gratulálunk a továbbjutáshoz!

U19-es Európa-bajnoki selejtező, Wales

Írország–Magyarország 1–0 (1–0)

Pécsi Ármin – Bodnár Gergő (Farkas Bendegúz, 62.), Babós Levente, Dragoner Áron, Kovács Patrik – Tuboly Máté, Kocsis Dominik, Berki Marcell (Szűcs Tamás, 46.) – Lisztes Krisztián (Jurek Gábor, 46.), Gruber Zsombor (Nagy Zoltán, 73.), Kállai Zalán (Bakti Balázs, 79.)

Kiállítva: Dragoner (68.)

(fotó: mlsz.hu)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

november 22. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U19 (leány)  1–12
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - Dorog  1–2
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U17 - PMFC  6–0
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–3
Puskás Akadémia U15 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  2–1