megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Hogyan törjük fel a védelmüket?

Hogyan törjük fel a védelmüket?

A defenzíven futballozó Astra gárdáján kell túljutnia női NB I-es csapatunknak.

Mindössze két mérkőzés maradt hátra az őszből élvonalbeli női csapatunk számára. A Simple Női Liga 11. fordulójában az Astra otthonába látogatnak Halászi Kinga tanítványai, a 12. fordulóban pedig majd az MTK fogadja a mieinket – ám ami a latolgatást illeti, egyelőre maradjunk az aktualitásnál, az üllői vendégszereplésnél.

Míg a rózsaszín-feketék a hatodik helyről, addig a puskásos lányok – öt győzelemmel, három döntetlennel és csupán két vereséggel – a negyedik pozícióból várják a vasárnapi összecsapást. Az előző idénybéli három mérkőzésünkből az első kettőt elveszítettük, ám harmadjára már sikerült nyernünk az Astra ellen, köszönhetően többek között Diószegi Fanninak, aki a korántsem kegyes időjárás ellenére a 90. percben szerezte meg a megnyugtató és biztos győzelmet jelentő Puskás-találatot.

„Jó őszt futottunk, ám még két mérkőzés hátravan, amelyet szeretnénk jó eredménnyel lejátszani – mondja Halászi Kinga vezetőedző. – Eddig csak kétszer kaptunk ki, az MTK-tól és a Fraditól, amelyek, valljuk be, előttünk járnak, de ellenük is jó játékot mutattunk, a kupában is továbbjutottunk, noha nem volt könnyű dolgunk, hiszen első osztályú ellenfelet kaptunk. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi negyedik hely nem rossz, tekintve, hogy még csupán a második szezonunkat töltjük az NB I-ben. Dolgozunk tovább, szeretnénk ezt a pozíciót megtartani, s mind jobban az élmezőnyhöz felzárkózni.”

„Talán az a sikerünk titka, hogy megvan az a plusz, ami az előző szezonban még hiányzott – teszi hozzá Diószegi Fanni. – Érettebbek lettünk, kellett az egy év, hogy beleszokjunk az élvonalba, hogy megtaláljuk a balanszot, idősek és fiatalok. Az a pontos passz, az a pontos befejezés, az, hogy az utolsó percekben is tudjunk koncentrálni, megtartani az ikszet vagy akár a győzelmet, az előző szezonban sokszor még nem volt meg, most viszont megvan. Mindenki hozzáteszi a magáét mind a támadásban, mind a védekezésben.”

Simple Női Liga (NB I), 11. forduló

Astra–Activtek HFC–Üllő – Puskás Akadémia FC

Üllő, városi sporttelep, 2022. november 20., vasárnap, 13.00

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

október 19. | 15:30 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ZTE - Puskás Akadémia FC  0–1
MTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–1
MTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–2
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  0–0
Várda LA - Puskás Akadémia U16  2–1
FTC - Puskás Akadémia U15  0–0
Simple Női Kupa: Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  2–1
Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3