– A negyeddöntőkhöz érkezett a világbajnokság: hogy tetszik eddig a torna?

– Felemás érzéseim vannak – sok a defenzív csapat, jó pár olyan meccs volt, ahol igencsak komoly hangsúlyt kapott a védekezés. Márpedig a világ legnagyobb sporteseményének elsősorban a közönség szórakoztatásáról kellene szólnia… Ugyanakkor jó látni, hogy a szurkolók mennyire tudnak örülni egy-egy gólnak, illetve honfitársaik sikerének, legyen bármilyen is a játék színvonala. Vannak persze kellemes meglepetések is, olyan gárdák, amelyeknek van stílusa, és látszik, mit akarnak játszani.

– A téli rendezésről megoszlanak a vélemények, sokan azzal érvelnek mellette, hogy jobb az iram, a futballisták zöme nem holtfáradtan, ötven-hatvan meccsel a lábában játszik, és gyakorlatilag csúcsformában érkezett meg Katarba. Igazat adsz azoknak, akik így vélekednek?

– Ez bizonyos szempontból talán valóban jogos érvelés, és a torna kétségkívül hozott változatosságot a megszokotthoz képest, ám személy szerint továbbra is furcsának tartom az időpontot. Közel egy évszázad alatt hozzászoktunk a nyári vébékhez, a színvonal terén pedig nem látok akkora eltérést a hagyományos időben megtartott tornákhoz képest. Persze lehet, hogy a meccsek részletes adatai alá tudnák támasztani a téli rendezés pozitívumait, de a színvonalbeli különbség, ha van egyáltalán, számomra „szabad szemmel” nem mindig észlelhető. A meccsek irama pedig nem pusztán a fáradtságtól függ, hanem az adott összecsapás alakulásától, illetve mérkőző felek stílusától is. Ráadásul a szezon közbeni rendezés miatt kevesebb idő volt felkészülni, s mivel általában először mindenki a védekezést rakja össze, a támadójáték kidolgozására ilyenkor kevesebb idő marad – sokan gondolkoznak úgy, hogy első a stabilitás meg a biztonság, aztán elöl meg majd csak lesz valami. Láttam nagyon jó meccseket és felkészült együtteseket, de olyan csapatoknál is észrevettem visszafogottságot, amelyekről előzetesen azt gondoltam, hogy sokkal jobbak lesznek annál, mint amit végül mutattak.

– Mely gárdák igazolták a pozitív várakozásaidat, illetve melyek okoztak számodra csalódást?

– A stílusa, illetve a futballkultúrája miatt a brazil csapatot nagyon kedvelem, és például a kanadaiak játéka a belgák elleni meccs első félidejében szintén tetszett. Kár, hogy azon a találkozón a számukra megítélt – és kihagyott – tizenegyes mellett nem kaptak meg még két büntetőt, ami véleményem szerint nemcsak a mérkőzés, hanem az egész vébéjük kimenetelét befolyásolta. Így az első találkozójukon veszítettek, és végül pontot sem szereztek. Az ő eszköztáruk persze különbözik a brazilokétól, hiszen náluk a gyorsaságon és a fizikai felkészültségen van a nagyobb hangsúly, de látványos focit játszottak. Rajtuk kívül élmény volt nézni az Aissa Laidounit felvonultató tunéziai csapattól a szép cseleket, a magabiztos összjátékot, Marokkó pedig csoportgyőzelmével és a spanyolok búcsúztatásával hatalmas meglepetést okozott. A negatívumok között említeném a németek szereplését, akik játékban és egyébként is alulteljesítettek. A már említett spanyolok futballját csapatszinten és egyénileg is nagyon kedvelem, de ők túlságosan alárendelték magukat a csapatérdeknek, nem volt „vége” a játékuknak. Nagyszerűen kezdtek, ám a Costa Rica elleni 7–0-s győzelem kivételével hiányoltam tőlük azokat a váratlan megoldásokat, villanásokat, amelyekkel a maguk javára dönthették volna el a meccseiket. A franciák rendkívül szervezettek, stabilak, de az ő stílusukért nem tudok rajongani. Gyorsak, erősek, hatékonyak, és van náluk is egy-két „írástudó”, de a focijuk nem az én világom, nem várom úgy a meccseiket, mint, mondjuk, a brazilokéit. Véleményem szerint a hagyományos magyar futballkultúrához a brazilok, a spanyolok, a portugálok stílusa áll a legközelebb, ezért tudnak sokkal jobban lekötni.

– Többször is említetted a kulcsszót: stílus. Azok, akik jobban szeretik a válogatott futballt a klubfocinál, gyakran emlegetik, hogy a nemzeti csapatoknál sokkal inkább dominálnak az adott kultúrára jellemző stílusjegyek. Szerinted ez igaz-e még, vagy itt is uniformizálódik, trendekhez igazodik a foci?

– Nyilván a negyven-ötven-hatvan évvel ezelőttihez képest már nem olyan élesen elválaszthatók a stílusok, némelyest összemosódnak, hiszen a futball is globalizálódott, de részleteiben igenis látszik, hogy az egyes csapatok más-más futballkultúrát képviselnek. Megint a brazilokat hoznám példának: a dél-koreaiak elleni meccsen lőttek gólt kombinatív akcióból, középpályás labdaszerzés utáni kontrából, a tizenegyest pedig egy labdavesztést követő visszatámadásból harcolták ki. Ez azt mutatja, hogy rendkívül komplex, rugalmas futballt játszanak, mégis tisztán felismerhetők a csak rájuk jellemző stílusjegyek.

– Ők nevetnek majd a végén?

– Jósolgatni nem szeretek, ezért azt mondom: a brazil világbajnoki címnek örülnék leginkább, mert szerintem ők képviselik a legjobban azt a futballt, amely a szurkolókat kiviszi a stadionokba, illetve leülteti a tévé elé. Persze, amint korábban is említettem, több remek csapat van, más-más stílussal, más-más erényekkel, nekik is lehet szorítani, értük is lehet rajongani. A franciák és az argentinok is nagy esélyesek, az angolok és a portugálok is rendkívül jók, de én akkor lennék boldog, ha Brazília lenne a világbajnok, mert ha ők nyernének, igazolódna, hogy a futball még mindig játék, amely azért van, hogy szórakoztasson.