megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ajándékozással zárták az évet a RealTanodások

A szociális és sportprogramunk koordinátora, Baboss Botond, illetve a résztvevő edzők ezúttal is meglepték a fiatalokat.

⏲ 2022-12-13

Tizenegy éve indult el akadémiánkon a RealTanoda, az a szociális és sportprogram, amelyet a Real Madrid Alapítvány a Puskás Akadémiával együttműködésben hívott életre Magyarországon. 

Mintegy 80 gyermek vett részt a környező településekről a RealTanoda hagyományos évzáró ünnepségén, ahol mosolygós arcocskákból és csillogó szempárokból nem volt hiány. Elsőként Liszkai Dezső akadémiaigazgató köszöntötte a gyerekeket, köszöntőjében hangsúlyozta a sportolás fontosságát és közösségformáló erejét, akadémiánk névadójáról is megemlékezet, kiemelve, hogy a Real Madrid Alapítvánnyal már tizenegy éve tart a partnerségi kapcsolat, végül, de nem utolsó sorban köszönetét fejezte ki a RealTanoda programban résztvevő szakembereknek is, akik nap mint nap segítik a program sikerességét. 

Baboss Botond programfelelős elmondta, hogy nagyon örülnek, hogy évről évre több gyermeket tudnak támogatni, illetve megköszönte a Real Madrid Alapítvány és Puskás Akadémia segítségét is. 

A rendszeres sportolást, versenyzési és kirándulási lehetőséget biztosító program résztvevői ezúttal sem tértek haza üres kézzel az évzáró ünnepségről, a hagyományos vacsora mellett a szervezők ugyanis focicsukákkal és Puskásos-ajándékokkal kedveskedtek a gyerekeknek. 

Nézegessen képeket az eseményről IDE KATTINTVA.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

október 19. | 15:30 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ZTE - Puskás Akadémia FC  0–1
MTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–1
MTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–2
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  0–0
Várda LA - Puskás Akadémia U16  2–1
FTC - Puskás Akadémia U15  0–0
Simple Női Kupa: Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  2–1
Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3