– Régen volt már ilyen hosszú téli szünet – kiélvezted minden pillanatát?

– Igyekeztem a családom körében feltöltődni, minél többet velük lenni, de azért tréningeztem is, nem álltam le teljesen. A karácsonyi szünet második hetére kaptunk edzésprogramot, a futópenzum nagy részét már Lengyelországban, Zakopanéban teljesítettem, ugyanis hat napot ott töltöttünk a barátaink társaságában, az új évet is ott köszöntöttük – először a Black Eyed Peas koncertjét néztük meg, éjfélkor pedig a szálláson koccintottunk. Én érthető okokból nem síelhetek, de három kisgyerek is volt a csapatban, ők szánkóztak, és nagyon élvezték. Hozzá kell tennem, hogy ott is fagypont felett volt a hőmérséklet, de ahol hóágyúztak, ott le lehetett csúszni.

– Nyilván előtte a világbajnokságot is követted…

– Így van, szinte az összes mérkőzést megnéztem, bár közben a kislányom, Zara is lekötötte a figyelmemet. A tévé mindenesetre folyamatosan ment. Az sem titok, hogy a braziloknak szurkoltam, de mivel kiestek, a végén már azért szorítottam, hogy Lionel Messinek meglegyen a világbajnoki címe. Megérdemelte ő is és az argentin válogatott is. Marokkó is tetszett, a negyedik helyezés tőlük óriási dolog, és amit elértek, azt a remek csapatmunkájuknak köszönhetően érték el.

– A játékosok közül ki volt az, akinek nagyon tetszett a futballja?

A saját posztomon Theo Hernándezt emelném ki. Ő eredetileg valószínűleg kevesebb szerepet kapott volna, de a testvére, Lucas az első mérkőzésen megsérült, így neki kellett beugrania balhátvédként, és nagyszerűen helytállt; remekül látta el a védőfeladatát, jól segítette a támadásokat és az elődöntőben be is talált. A balbekkek közül nekem ő tetszett, de az, hogy ki kit tart a legjobbnak, ízlés kérdése is. Messi és Mbappé produktumát nyilván nem kell külön kiemelni, rajtuk kívül én még Casemirót említeném, aki minden meccsén remekül teljesített, meghatározó tagja volt a brazil válogatottnak, végig taktikusan játszott, és mindemellett nem akármilyen gólt rúgott a svájciaknak.

– Visszaugorva a jelenbe: elkezdtétek a felkészülést, vasárnap már utaztok az edzőtáborba. Sikerült már visszazökkeni a futballisták mindennapjaiba?

– Kifejezetten örültem, hogy visszatértünk és újból elkezdtük a munkát, hiszen nem lesz túl sok időnk, január végén már bajnoki mérkőzést játszunk. Bár már finoman szólva sem az első edzőtáborom lesz, mégis várom. Erős csapatokkal játszunk a három spanyolországi edzőmeccsen, biztos, hogy nagyszerűen szolgálják majd a felkészülést a szezon második felére.

Reméljük, tavasszal is látunk pár Nagy Zsolt-féle gólörömöt

– Az új évben is kiváló játékosokkal kell versenyezned a kezdőbe kerülésért a posztodon: a klubban Brandon Ormonde-Ottewill, a válogatottban Kerkez Milos a posztriválisod. Feldob, hogy minden szinten meg kell küzdened a helyedért?

– Egyértelműen, hiszen így még jobban rá vagyok kényszerítve, hogy kihozzam magamból a maximumot. Véleményem szerint minden játékosra pozitívan hat, ha ilyen jó labdarúgók a konkurensei. Brandonnal egyébként több meccsen is játszottunk együtt, én ilyenkor egy sorral feljebb léptem, és balszélsőként kaptam szerepet, s noha nem tudom, milyen szerepet szán nekünk a mester, ez szerintem tavasszal sem lenne meglepő. Egyébként jóban vagyunk egymással, csakúgy, mint Milossal a nemzeti csapatban.

– Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az őszi sérülésedet leszámítva parádésan sikerült számodra a tavalyi év. Mi az, amit átmentenél idénre?

– Tavaly ilyenkor azt posztoltam, hogy a 2021-es volt az eddigi legjobb évem, de úgy tűnik, sikerült túlszárnyalni. Amit mindenképp szívesen átmentenék, az a csapattal elért bajnoki bronzérem, a válogatottal pedig a Nemzetek Ligájában mutatott teljesítmény. Persze mindig van feljebb, vannak új kihívások, a Puskás Akadémiával például most is dobogóközelben vagyunk, év végére ugyanúgy odaérhetünk, mint az előző három esztendőben. Azt se felejtsük el, hogy állunk a Magyar Kupában is. Jön az Újpest, amely a kupasorozatban mumus, de kiesett a Ferencváros, a Vidit mi búcsúztattuk, úgyhogy szerintem kimondhatjuk, hogy esélyesek vagyunk a végső sikerre. Egy meccsen persze mindig nehezebb továbbjutni, mint az oda-visszavágós rendszerben – ezt a Fradi példája is mutatja. A válogatottal jönnek az Eb-selejtezők, azaz ismét nagyon komoly kihívás előtt állunk. Jó lenne elcsípni a két továbbjutó hely egyikét, és azt hiszem, erre meg is van a reális sanszunk. A célok tehát adottak 2023-ra, remélem, tudjuk is őket teljesíteni – a Magyar Kupa például nagyon jól mutatna a vitrinben…