megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Szűk vereség Izraelben

Szűk vereség Izraelben

A magyar U19-es válogatott két felkészülési mérkőzésre utazott Izraelbe. Az első összecsapást a hazaiak nyerték a négy akadémistánkat is a kezdőbe jelölő nemzeti csapat ellen.

Válogatott

#U19valogatott

⏲ 2023-01-31

A márciusi elitkörre készülő U19-es válogatottunk az első találkozón sokáig megnehezítette a hazaiak dolgát, és az utolsó percekig úgy tűnt, hogy a találkozó gól nélküli döntetlennel zárul. Ellenfelünk azonban a 87. percben betalált, így egygólos győzelmet aratott. Csapatunk korábbi mérkőzéseihez képest megváltozott felállással, három belső védővel kezdte a mérkőzést. Az új taktika meghozta az eredményt, az ellenfélnek több próbálkozásból sem sikerült feltörnie a mieink szívós védekezését, a félidőben eszközölt változtatások pedig még stabilabbá tették válogatottunk játékát. A labdaszerzésekből több kontrát is vezettünk, a helyzetek azonban kimaradtak, míg a második játékrész végén Izrael megszerezte a győztes gólt. (Forrás: mlsz.hu)

Akadémistáink közül Pécsi Ármin végigvédte a meccset, Babós Leventét pedig a szünetben cserélte le Szélesi Zoltán szövetségi edző (volt játékosunk és edzőnk). A csákvári kölcsönjátékát töltő, egyben csapatkapitány Kocsis Dominikot és az átmenetileg Budafokon szereplő Bakti Balázst a 73. percben váltották le.

U19-es felkészülési mérkőzés

Izrael–Magyarország 1–0 (0–0)

Magyarország: Pécsi Ármin – Polyák Kristóf, Lénárt Gábor, Babós Levente (Nagy Zoltán, 46.) – Bodnár Gergő (Deákovits Richárd, 46.), Kocsis Dominik (Nagy-Kolozsvári Dániel, 73.), Szűcs Tamás (Tuboly Máté 87.), Bakti Balázs (Tóth Rajmund 73.), Krajcsovics Ábel (Molnár Adin, 87.) – Kállai Zalán (Rácz Balázs, 73.), Jurek Gábor (Babos Bence, 87.)

A két csapat csütörtökön újra megmérkőzik egymással.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

november 22. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U19 (leány)  1–12
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - Dorog  1–2
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U17 - PMFC  6–0
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–3
Puskás Akadémia U15 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  2–1