Tomi, kaphatnánk első kézből rövid helyzetjelentést az állapotodról?

– Hét és fél hét után voltam kontrollröntgenen Dr. Abkarovits Gézánál, aki azt mondta, a rögzítőt nem kell tovább hordanom – a csont már összeforrt annyira, hogy a csizma lekerülhessen rólam. A kocogásra még nem kaptam meg a zöld jelzést, mostantól a doktor úr engedélyén múlik, mikor kezdhetem meg a munkát a pályán Purger Szilárd rehabilitációs edzővel. A rögzítőcsizma levételéig is igyekeztem mindent megtenni azért, hogy a visszatérés könnyebb legyen – most a lábam erősítésén van a hangsúly, a biciklivel egyben kardioedzéseket is végzek. Sörös Kata fizioterapeutával és Sziluval minden nap azon dolgozunk, hogy mihamarabb pályára kerülhessek. Alig várom, hogy elkezdhessem a kocogást, és pluszmunkát is végzek annak érdekében, hogy mielőbb teljes értékű harcos lehessek.

Előreláthatóan mikor kezdhetsz el edzeni a csapattal?

– Abkarovits doktor úr elmondása szerint a csont szinte minden ember esetében más-más ütemben gyógyul, pontos dátumot ezért nem tudok mondani, de minden erőmmel azon vagyok, hogy a lehető leghamarabb a pályán lehessek és segíthessek a csapatnak.

Gondolom, nem túl jó érzés, hogy a lelátóról vagy kénytelen nézni a többieket…

– Nem, bizony… Szívem szerint bemennék a pályára, és ott segítenék, de sajnos ez nem lehetséges – azért is adok bele apait-anyait a rehabilitációba, hogy nemsokára már ne csak lélekben lehessek a többiekkel. Az elején nagyon nehéz volt, de most már csak előre tekintek, és remélem, hamarosan eljön a várva várt pillanat.

A Paksi FC elleni meccsen még a nézőtérről leszel kénytelen biztatni a többieket. Milyen összecsapásra számítasz?

– A Paks mindig is nehéz ellenfél volt, ráadásul most újra régi edzőjükkel készülnek ellenünk... Nyilván győzelmet várok, azért fogok szurkolni, hogy mi diadalmaskodjunk, és ott maradjunk az élbolyban. Az eredményre nem szeretnék tippelni, de abban biztos vagyok, hogy aki nálunk lehetőséget kap, mindent megtesz majd azért, hogy mi örüljünk a végén.