megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Egygólos diadal Szoszóék szülővárosában

Egygólos diadal Szoszóék szülővárosában

Magasföldi találatával múlta felül a Mór együttesét NB III-as csapatunk.

Jó dolog történt velünk „az Ezerjó városában”, Móron, ismét megóvtuk ugyanis a kapunkat a góltól, s 1–0-s győzelmet arattunk az NB I-es csapatkapitányunk, Szolnoki Roland és társa, Spandler Csaba szülővárosában rendezett megyei viadalon. Magasföldi József a 21. percben szerzett találatával huszonkettőre növelte góljai számát, s ezzel máris az élre ugrott az NB III-as góllövőlistán. Csapatunk pedig az újabb három egységnek köszönhetően továbbra is biztosan őrzi negyedik helyét a tabellán, nem sokkal lemaradva a Nagykanizsától.

„A három pontért jöttünk, így teljesítettük a feladatunkat – értékelt Nagy Ádám vezetőedző. – Az első félidő játéka rendben volt, a második játékrészben viszont az ellenfél már több alkalommal is át tudott jönni a térfelünkre. Most sem kaptunk gólt, ez kiemelendő. A tervezettnek megfelelően frissítettünk a csapaton, hiszen szerdán újabb mérkőzés vár ránk.”

Csapatunk április 12-én 16 órakor a szomszédos Bicskei TC együttesét fogadja az NB III-as bajnokság 31. fordulójában.

NB III, nyugati csoport, 30. forduló

Móri SE–Puskás Akadémia FC II 0–1 (0–1)

G.: Magasföldi (21.)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2