megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Bajnok a PAFC III

Bajnok a PAFC III

Együttesünk két fordulóval a zárás előtt behozhatatlan előnyre tett szert a Fejér vármegyei másodosztály északi csoportjában. A csapat 10 év után bizonyult újra a legjobbnak. 

⏲ 2023-05-12

A Velencén szerzett döntetlen még elodázta a bajnokavatást, így viszont a Sárszentmihály ellen hazai ünneplésre nyílt lehetőség. Az ellenfél azonban igencsak „udvariatlanul kezdett”, és 0–2-nél úgy tűnt, hogy a hűtőben maradnak a pezsgők. Ám a csapat idővel keresztülhúzta a vendégek lestaktikára épülő számításait, a második félidőben öt gólt rúgtunk, így a borús, esős idő ellenére sikerült bearanyozni a péntek estét. Ezzel eldőlt, hogy a Bakonycsernye és a Vál sem érhet már utol minket. Külön öröm, hogy Nagy Ákos (fenti képen) már 29 gólnál jár, azaz jó eséllyel gólkirály lesz. De azért a forintos gólpasszokért jár a dicséret a társaknak is. A civilben is akadémiánkon dolgozó Tóth Gábor például kétszer köszönhette meg a társak előzékenységét (alul).

Szabó Dániel vezetőedző tíz éve még játékosként élhette át ezt az érzést (anno azért is emlékezetes lehetett számára, mert az első csapat is akkor jutott fel először az NB I-be, és meghívták a megyei csapatot is az ünneplésre), most pedig edzőként is a csúcsra vezethette a több egykori akadémistánkat is a soraiban tudó, de főleg a környékből toborzott fiatalokból álló valódi baráti közösséget (kiegészülve a nagycsapat asszisztens edzőjével, a 79-szeres válogatott Vanczák Vilmossal), a játékosok – ahogy ilyenkor illendő – a levegőbe is dobálták a trénert (spoiler: a pezsgők is előkerültek).

KÉPGALÉRIA ITT

Thermovár Vármegyei II. osztály, Észak, 24. forduló

Puskás Akadémia FC III–Sárszentmihály-Masterplast 7–4 (2–3)

Gólok: Nagy Á. (2), Tóth G. (2), Lkhagvasuren (2), Gajdos

Csikesz – Dreska, Erdő-Lahner, Boros, Lkhvasuren, Tóth G., Nagy F., Komáromi, Elek, Nagy Á., Gulyás

Csereként pályára lépett: Gajdos, Vanczák, Hajnal, Szabó G., Tóth A. 

Szívből gratulálunk a PAFC III csapatának a bajnoki címhez!

A csapat sikerével a Puskás Magazin következő adásában is foglalkozunk majd. 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ÚJPEST VS PUSKÁS

VS

január 31. | 18:30 | Szusza Ferenc Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Paksi FC  1–2
Puskás Akadémia FC - DVTK  2–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–2
Puskás Akadémia FC - Kisvárda Master Good  2–0
Gyirmót–Puskás Akadémia FC II  2–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U14  1–1
PMFC - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–8
UTE - Puskás Akadémia U19  1–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U17  1–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia U16 Magyar Kupa  1–4