Szülőhelyeden, Hernádon ismerkedtél meg a labdarúgással. Mikor jött össze az első „randevú”?

– Nyolcéves koromban. A futballpályával szemben lakunk, így láttam, hogyan edzenek nap mint nap a kisebb korosztályok. Az egyik nap gondoltam egy merészet, kimentem egy edzésre, megtetszett, és az is kiderült, hogy nem vagyok ügyetlen. Onnantól kezdve rendszeresen jártam a tréningekre, és ott is játszottam, egészen addig, amíg Puskás Akadémiához nem kerültem. Abban, hogy megszerettem a labdarúgást, komoly szerepet játszott a 2010-es világbajnokság is, nézőként az volt az első futballélményem.

Hernád azért nincs olyan közel Felcsúthoz. Hogyan kötöttél ki nálunk?

– Otthon 2013-ig játszottam – az utolsó időkben már nálam idősebbek között is. A Puskás Akadémia kiválasztónapot hirdetett, eljöttem, megfeleltem az első edzésen, visszahívtak, majd egyhetes próbajáték után 2014 nyarán bekerültem az akadémiára, azóta vagyok itt. Az első edzőm Fóris Róbert volt az U14-es csapatnál, majd felfelé lépegetve a korosztályos létrán dolgoztam Harmati Tamással, Bordán Csabával, Czinkon Szabolccsal és Mónos Tamással, a PAFC II-nél pedig Visinka Edével.

Azt se hagyjuk ki a felsorolásból, hogy a 2018-as Puskás–Suzuki-kupán te voltál a csapat kapitánya…

– Emlékszem, éppen mielőtt idekerültem, 2014 tavaszán a Puskás–Suzuki-kupa döntőjében játszott a csapat a Real Madriddal, akkor avatták fel a Pancho Arénát. A tévében néztem azt a meccset, és meghatározó élmény volt – miután idejöttem, alig vártam, hogy egyszer én is a PSK-n játszhassam. Minden itteni akadémista arról álmodik, hogy egyszer ezen a tornán szerepeljen, nekem ez megadatott, ráadásul mi játszottuk a finálét a Genk ellen. Nagyon jó korosztályunk volt Skribek Alennel, Kocsis Bencével, Magyar Zsoltival – utóbbi góljával győztük le a Flamengót a nyitómeccsen. Ezután megvertük a Bayernt, majd a Panathinaikosz ellen az utolsó pillanatban egyenlítve bejutottunk a döntőbe. Ott aztán kikaptunk a Genktől, ráadásul nem is játszottam, úgyhogy duplán csalódott voltam, de összességében jó emlékeim vannak a tornáról.

Aztán jött a sérülés…

– Az utolsó hivatalos meccsemet 2018-ban a Honvéd ellen az U19-es csapatban játszottam, ekkor elszakadt a jobb térdemben a keresztszalag. Ez gyakorlatilag véget is vetett a karrieremnek, hiszen amikor felépültem, egy hónapnyi edzés után a pótolt szalag újra elszakadt. Akkor mérlegelnem kellett, hogyan tovább – Liszkai Dezsőék ekkor felajánlották, hogy a rehabilitáció ideje alatt kezdjek el az NB III-as csapat mellett adminisztratív dolgokban segédkezni. Belevágtam, 2020-tól pedig én vagyok a PAFC II technikai vezetője, s most már egyéb szervezési teendőket is végzek az akadémián.

Milyen konkrét feladataid vannak a második csapatnál?

– Technikai vezetőként a mérkőzések szervezésével kapcsolatban gyakorlatilag a teljes adminisztráció hozzám tartozik, a szerelések egyeztetésétől kezdve a pontos helyszín kiválasztásán keresztül, a buszok szervezésén, a meccsek előtti és utáni étkezések megrendelésén át a jegyzőkönyvek feltöltéséig. Én tartom a kapcsolatot a biztonsági őrökkel, a büfésekkel, a játékvezetőkkel, én felelek az átigazolások és az új szerződések adminisztrációjáért is. Szép és szerteágazó feladat, amelyben sokat segít, hogy 2021-ben technikai vezetői képesítést szereztem, jelenleg pedig a pécsi egyetem sportszervezői szakára járok.

Ha már a tanulmányokat említettük: arra gondoltál-e már, hogy egyszer edzői papírt is szerezz?

– Kategorikusan kijelenthetem, hogy az edzősködés sosem fordult meg a fejemben, a futball szervezési-adminisztratív részét sokkal vonzóbbnak találom – ha kedvem támad, az edzéseket így is nézhetem, s a sportágtól sem szakadtam el. Fejlődni ebben a szerepkörben is tudok, egyre jobban eligazodom a versenyszabályzatokban, az angol nyelv komoly szintű elsajátítása is kitűzött célom, a lehetőségeimből az operatív területen szeretném a lehető legtöbbet kihozni. A későbbiekben szívesen dolgoznék az első osztályban, a válogatottakkal kapcsolatos munka viszont szintén nem vonz.

Az effajta operatív tevékenység általában nem tartozik a „kilenctől ötig” típusú szakmák közé. Mennyi szabadidőd van?

– Nem sok, de azt igyekszem minél jobban kihasználni. A sérülésem óta nem futballozom, de nagyon szeretek vitorlázni, a családdal, ha csak lehet, szeljük a habokat, illetve jó időben szívesen kirándulok is.

Kilenc éve tanulsz-focizol-dolgozol itt. Mit jelent számodra a Puskás Akadémia?

– Egy nagy családot, amelyben boldog családtag vagyok.