Így készül első csapatunk a 2023–2024-es szezonra
Négy edzőmeccs szerepel a programban.
Első csapat
⏲ 2023-06-21
Háromhetes nyári szünet után hétfőn orvosi vizsgálatokkal és egyéni felmérésekkel kezdődött a felkészülési időszak NB I-es gárdánk számára.

Másnap, június 20-án Olaszországba utazott az együttes, ahol négy napon keresztül az erőnléti edzések mellett a csapatépítésen lesz a hangsúly.

Június 26-tól Felcsúton folytatódik az alapozás, majd július 7-én hazai környezetben játsszuk első felkészülési meccsünket a lengyel Wisla Plock ellen. Nyolcadikán újra útra kelünk, Ausztriában közel kéthetes edzőtábor vár Hornyák Zsolt alakulatára három újabb edzőmérkőzéssel a programban. Először július 12-én a cseh FC Slovan Liberec ellen lépünk pályára, majd 17-én várhatóan a Bundesliga 2-ben szereplő Fortuna Düsseldorf lesz az ellenfél, 19-én pedig a szaúdi Al-Fateh SC-vel játsszuk utolsó felkészülési meccsünket.


NAPTÁR
VS
PUSKÁS