Milyenek voltak az első edzések, az első benyomások NB III-asoknál?

– Jók. A srácok rendkívül fogékonyak a munkára, látszik, hogy tényleg fejlődni akarnak, tenni azért, hogy egyre jobbak és jobbak legyenek. Nyilván az első hét után még nem azt a játékot látom, amelyet majd játszatni akarok velük, de a felkészülés ezen szakaszában tényleg mindent beleadnak, és nagyon motiváltak.

Egészen pontosan mit is szeretnél viszontlátni tőlük?

– Intenzív, gólra törő játékot, és azt, hogy mi diktáljuk a tempót a meccseken. A direktebb futballt, a labdaszerzés utáni gyors átmeneteket részesítem előnyben – egyből a kaput akarjuk támadni, és természetesen minél többször be szeretnénk találni.

Milyen volt a srácok reakciója, amikor először találkoztál velük? Mégiscsak egy hetvenkilencszeres válogatott sétált be az öltözőbe…

– A játékosmúltamra az elején talán még építhetek, de nyilvánvaló, hogy hosszú távon a minőségi szakmai munka az, amivel ki tudom vívni a tiszteletüket. Remélem, olyan szakembernek tartanak majd, akinek lehet hinni a filozófiájában, és meggyőződésből követik az általam kijelölt utat.

Amikor megkaptad a felkérést, mennyit gondolkodtál rajta?

– Nem sokat. Szerettem pályaedző lenni, de eljött az ideje, hogy vezetőedzőként is kipróbáljam magam, és örülök annak, hogy itt az akadémián nemcsak játékosokat, hanem szakembereket is ki szeretnének nevelni – Magyarországon azért elég kevés helyen fordul elő, hogy az edzőket is fel akarják építeni.

A szakmai stábot megörökölted – hogy megy a közös munka?

– Ismerős környezetbe, jól működő rendszerbe kerültem, ami sokat segíthet abban, hogy vezetőedzőként is megálljam a helyem – őszintén remélem, hogy sikeresek leszünk. Egyébként a stábon kívül meg kell még említenem a csapat két „nagy öregjét”, Magasföldi Dodit és Fodor Marcit is, az ő tapasztalatuk rengeteget segít a fiataloknak, és a személyiségük is alkalmassá teszi őket arra, hogy példaképek legyenek számukra.

Pályafutásod során megfordultál egy-két edző keze alatt, és asszisztens trénerként is több szakemberrel dolgoztál együtt, úgyhogy volt lehetőséged tapasztalatot szerezni…

– Mindenkitől igyekeztem ellesni azokat a dolgokat, amelyeket a későbbiekben tudok hasznosítani, és beleilleszthetők a saját edzői filozófiámba. Mindegyiküktől tanultam valamit, ezért hálás is vagyok nekik, remélem, az így megszerzett tapasztalatot sikerül kamatoztatnom.

Mikor született meg benned az elhatározás, hogy edzőként folytatod?

– A karrierem vége felé, különösen az utolsó évemben kezdett körvonalazódni, hogy mindenképpen a labdarúgásban képzelem el a jövőmet, bár az konkrétan nem merült fel bennem, hogy vezetőedző akarok lenni. Amikor szögre akasztottam a stoplist, akkor került az első csapathoz Benczés Miklós, aki felajánlotta, hogy asszisztens trénerként segítsem a munkáját. Belevágtam, s nagyon megtetszett a dolog, az edzések felépítésétől és levezénylésétől kezdve a taktika kidolgozásán át az öltözőn belüli emberi kapcsolatok kezeléséig. Ekkor kristályosodott ki bennem, hogy ezt akarom csinálni, ez az én utam.

Másodedzőként Hornyák Zsolttal dolgoztál a legtovább. Tőle is tanultad a legtöbbet?

– Kétségtelen, hogy sok mindenre rávilágított az első csapat stábjában töltött négy év. Azelőtt például az emberi kapcsolatoknak, a csapatépítésnek, a közösségformálásnak nem tulajdonítottam akkora jelentőséget. Zsoltnál az öltözői hangulat nagyon fontos, mellette én is rájöttem, hogy az egyik leglényegesebb dolog, hogy építő jellegű közösség jöjjön létre a csapaton belül. Tarthatsz nagyon jó tréningeket, de ha a játékosokat nem tudod magad mellé állítani és csapattá formálni, akkor nagyon nehéz dolgod lesz – ez nekem nagy tanulság volt.

Hornyák mesterrel továbbra is napi kapcsolatban lesztek, hiszen bizonyos szempontból te fogod biztosítani számára a hátországot.

– Így van, hiszen az elsődleges feladatunk, hogy kiszolgáljuk az első csapatot. A kevesebb szerephez jutó srácoknak játékperceket kell biztosítanunk, illetve az is a mi felelősségünk, hogy a nálunk edző fiatalokat úgy kell felkészítsük, hogy bevethetők legyenek a „nagyoknál” is. Utóbbiakkal kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy minél hamarabb kezdenek el felnőttek között futballozni, és minél több lehetőséget kapnak, annál nagyobb lesz az esélyük arra, hogy a legmagasabb szinten is megállják a helyüket.

Vannak már kiszemeltjeid, mondjuk, a jelenlegi U17-es korosztályból?

– Folyamatosan figyelemmel kísérjük az akadémistákat, úgyhogy a kapu mindig nyitva áll. Azt azonban leszögezném: csak azért nem fogjuk „elrabolni” a korosztályos csapatoktól a játékosokat, hogy az NB III-ban legyenek. Amint az előbb is mondtam, fontos, hogy a fiatalok mihamarabb megismerkedjenek a felnőttfocival, de azt is tudni kell, mikor jön el az a pillanat, amikor bevethetjük őket.

Az NB III-as csapat trénereként mi a hitvallásod?

– Számomra a képzés a legfontosabb. Azt szeretném látni, hogy a fiúk a következő fél-egy évben eljussanak oda, hogy a felnőttfutballban nyugodt szívvel pályára lehessen őket küldeni. Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fontosak az eredmények, hiszen sportolók vagyunk, azért küzdünk, dolgozunk, azért futunk ki a pályára hétről hétre, hogy győzzünk – ezt a srácokban is igyekszem tudatosítani.