megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Bakti Balázs kölcsönben a piros-kékeknél

Saját nevelésű támadó középpályásunk egy évig a másodosztályú Vasasban szerepel kölcsönben.

Első csapat

#baktibalazs #vasas

⏲ 2023-07-05

Tizennyolc éves korosztályos válogatott tehetségünk, Bakti Balázs a 2023/2024-es idényben az NB II-es Vasas SC kölcsönjátékosa lesz. Ifjú támadó középpályásunk korábban a Vasas Kubala Akadémián pallérozódott, majd hat éven át a Puskás Akadémián nevelkedett. Tizenhat évesen mutatkozott be a „nagyok” között – a 2021/2022-es évadban a DVSC ellen 3–0-ra megnyert összecsapáson csereként debütált az NB I-ben, kezdőként pedig a Fehérvár elleni 2–2-es döntetlent hozó találkozón lépett pályára először az első osztályban. Klubunk színeiben két idény során összesen tizenöt élvonalbeli mérkőzésen kapott szerepet, majd 2023 tavaszán az NB II-ben szereplő Budafokon bizonyíthatott, szintén kölcsönben – a piros-feketék soraiban tizenhat bajnoki mellett négy kupameccsen is a pályán lehetett, így a Mol Magyar Kupa ZTE elleni döntőjében.

Növendékünk pályafutásához sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

november 22. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U19 (leány)  1–12
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - Dorog  1–2
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U17 - PMFC  6–0
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–3
Puskás Akadémia U15 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  2–1