
U15: seregek érkeznek keletről
A fiúk a bajnok DVSC-t, a lányok a DVTK-t fogadják szombaton.
Az U15-ös csapat a bravúros augsburgi tornagyőzelem után a bajnoki rajton vereséget szenvedett a Kubala Akadémia ellen, az első hazai meccsen pedig a korosztályban a legutóbbi idényben kiemelkedő teljesítményt nyújtó debrecenieket fogadja. Kiss Márton edzővel beszélgettünk a szombaton 13 órakor kezdődő mérkőzés előtt.
Az U15-ös lánycsapat már a negyedik bajnoki mérkőzését játssza hétvégén (két győzelem, egy vereség a mérleg), mint alul a fotóinkból is látszik, ők is nagy elánnal készülnek a soron következő megmérettetésre. Szombaton 14 órától a Diósgyőr látogat hozzánk.
Szalkai Kitti vezetőedző így várja a következő csatát:
„Ugyanúgy készülünk a héten, mint eddig, heti hat edzésen vesz részt a csapat. A fókuszban a lányok technikai fejlesztése áll, fontos, hogy minél több játékhelyzetet oldjanak meg jól, illetve gyorsan döntsenek. A gyerekek hozzáállása szerencsére példaértékű, hétről hétre látszódik rajtuk a fejlődés. Kezdik megismerni és elsajátítani az akadémiánkra jellemző stílust és alapelveket, bízom benne, hogy ezt a hétvégi meccsen is megmutatják majd.”
Hajrá, lányok!
