megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ganbajar nyomdokain

Ganbajar nyomdokain

Él a mongol kapcsolat: a 2016-ban létrejött együttműködés értelmében két ázsiai labdarúgó próbálhatja ki a magát a Puskás Akadémián.

Távoli vidékről érkező srácok öltik magukra a Puskás Akadémia mezét: az egyaránt 2007-es születésű Enkbajar Molor és Bajartulga Kuslen egy évig intézményünk növendéke lesz. A két mongol fiatalember a nagy előd, Ganbold Ganbajar nyomdokain indul el: a jelenleg a szlovák másodosztályban listavezető révkomáromi csapat, az FC Komárno mezét viselő játékos volt az első labdarúgó a távol-keleti országból, aki európai élvonalbeli bajnokságban bemutatkozott, és hazájában igazi sztárnak számít. A támadósorban bevethető Molor és kapus Kuslen is arról álmodozott, hogy Ganbajar példáját követve az öreg kontinensen profi labdarúgóként folytassa pályafutását – a Puskás Akadémia és a mongol szövetség közt 2016 óta élő megállapodásnak köszönhetően most lehetőségük nyílik arra, hogy megtegyék az első lépéseket. A  két fiatal tehetség beilleszkedéséért sokat tesz Vaskó Tamás nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzser, aki ezúttal a Pancho Arénában kalauzolta új játékosainkat. 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2