Egyetlen bajnoki mérkőzést sem hagytál még ki a szezonban, vezeted a házi góllövőlistát. Ez meglehetősen jó kezdés, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy súlyos térdsérülésed után csak idén tavasszal tértél vissza…

– Valóban, az elmúlt szezon végén mindössze nyolc-kilenc meccsen tudtam pályára lépni, így azon viccelődtünk a csapattársakkal, hogy jelentős adósságom van a gólok terén. Nos, most végre megkezdtem a törlesztést… Komolyra fordítva a szót: talán azért is sikerült ilyen jól a szezonkezdet, mert a hosszú sérülést követően a nyáron tudtam először végigcsinálni a felkészülést, egy edzést sem mulasztottam, fizikailag tökéletesen érzem magam, és „éhesebb” vagyok, mint valaha. Bár mindig is imádtam focizni, talán most, a labda nélkül eltöltött hosszú hónapok során jöttem rá igazán, milyen fontos számomra a futball. Hiányzott a közeg, az öltözői hangulat, hiányoztak a csapattársak; most, hogy visszatértem, tele vagyok bizonyítási vággyal.

Előfordult már veled, hogy az első kilenc meccseden öt gólt szereztél?

– Ha jól emlékszem, a cseh másodosztályban, az Olomoucban volt olyan, hogy az első tizenhárom mérkőzésen tízszer találtam be, de szerintem az azért nem hasonlítható a mostani teljesítményemhez.

Másfél hete Zalaegerszegen pár percig úgy tűnt, te vitted be a győztes találatot…

– Hú, az nagyon kemény volt… A 97. percben cseréltek le, akkor még mi vezettünk. Odamentem az orvosi stábhoz, mert a fájt a vállam, épp azt vizsgálták, mi van vele, így nem láttam, mi történik a pályán, csak annyit, hogy a másik kispadon mindenki felugrik, berohannak a gyepre és nagy ünneplésbe kezdenek – el tudod képzelni, mit éreztem…

Összességében elégedett vagy a csapat eddigi produktumával?

– Bár jelenleg az ötödik helyen állunk, nagyon közel vagyunk a dobogós pozíciókhoz, úgyhogy ebből gyakorlatilag még bármi kijöhet. Ugyanakkor jócskán van bennem hiányérzet, mert sokszor szórtunk el pontokat a hajrában. Az első három bajnokink után hét pontunk volt, idegenben megvertük a Diósgyőrt és a Fradit, ám az nagy luxus, hogy az Újpestet és a Vidit vezetésünk ellenére ellen nem tudtunk legyőzni itthon, illetve a ZTE is az utolsó pillanatban egyenlített ellenünk. Hat pont csúszott így ki a markunkból, és bizony bosszantó belegondolni, hogy egy kicsit jobb koncentrációval most mi vezetnénk a bajnokságot. De elég is ennyi a múltba révedésből, jön a válogatott szünet, amely kiváló alkalmat nyújt arra, hogy taktikailag és mentálisan még jobban összehangolódjunk. Erre szükség is lesz, hiszen rendkívül fontos időszak áll előttünk.

Az elmúlt fordulóban már sikerült megtartani az egygólos előnyt, így a Kisvárda ellen meglett az első hazai sikerünk. Nagy volt a megkönnyebbülés?

– Nagyon kellett ez a győzelem. Nem volt szép meccs, de megszereztük a három pontot, és egy ilyen nehezen kicsikart diadal sokszor jobbat tud tenni a csapat lelkivilágának, mint egy kiütéses siker. Az biztos, hogy jóval nyugodtabban várhatjuk az előttünk álló időszakot. Most nincs más teendőnk, mint fegyelmezetten és kőkeményen melózni: közhely, de attól még igaz, hogy a munka meghozza a gyümölcsét. Remek a hangulat az öltözőben, kitűnően megértjük egymást a csapattársakkal, egyszóval ideálisak a körülmények ahhoz, hogy jól fel tudjunk készülni az előttünk álló feladatokra.