megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Még bármi lehetséges

Még bármi lehetséges

Egy gólpasszal és egy kulcspasszal vette ki a részét az MTK elleni gólparádéból Luciano Slagveer, aki a Debrecen ellen is jó játékkal hálálná meg Hornyák Zsoltnak a kék-fehérek ellen vívott találkozó utáni dicséretet.

A Hungária körúton a második félidő elején, kettő nullás előnynél léptél pályára. Kívülről figyelve nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott a csapat, de hogyan nézett ki a meccs belülről?

– Nos, szerintem az első félidőben nem játszottunk olyan jól, mint a másodikban, az elején pedig szerencsénk volt a hazaiak tizenegyesénél, hiszen Stieber Zoltán a kapufára rúgta a büntetőt. De már az első negyvenöt percben is kétségkívül hatékonyak voltunk, hiszen kétszer betaláltunk, ráadásul szép gólokat szereztünk. A második félidei teljesítményünket pedig véleményem szerint semmilyen kritika nem érhette.

A saját játékodat hogyan értékeled?

– Úgy érzem, jól szálltam be a meccsbe, nem veszítettem labdákat, a harmadik gólunknál az én passzomból szerezte a találatot Corbu Marius, és a negyedik gól is az én beadásom után született. Sajnos egy kis hiányérzetem így is van, hiszen lett volna lehetőségem gólt fejelni, de kimaradt a helyzet, pedig ragyogó beadást kaptam Brandon Ormonde-Ottewilltől. De ez nem igazán lényeges, sokkal inkább az számít, hogy a csapat győzni tudott, ráadásul ilyen arányban.

A mérkőzés után Hornyák Zsolt többek között téged is kiemelt, mondván, hogy azért is küldött pályára már a szünet után, mert az edzésmunkád alapján rászolgáltál. Jólesett a dicséret?

– Persze, kinek ne esne jól? Tény, hogy sokat dolgoztam a tréningeken, de ez teljesen normális, hiszen a sérülésem után utol kellett érnem magam. Jól tudom, rengeteget kell melóznom és jól kell játszanom, ha vissza akarok kerülni a kezdőcsapatba, hiszen remek futballistákkal kell versenyeznem a helyemért.

Tíz forduló lement a bajnokságból – elégedett vagy a csapat eddigi teljesítményével?

– Nos, voltak olyan mérkőzéseink, ahol a játék képe alapján nyernünk kellett volna, mégis csak döntetlent játszottunk, ez nyilván okoz némi hiányérzetet, de egyrészt az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni, másrészt a negyedik helyen állunk, nagyjából „lőtávolon belül” az első három helyezetthez képest, úgyhogy még bármi lehetséges.

A hétvégén a Debrecen elleni hazai találkozón tovább gyűjthetjük a pontokat…

– Remélem, fogjuk is, bár nem lesz könnyű kétvállra fektetni őket, ahhoz minimum úgy kell teljesítenünk, mint múlt vasárnap. A Lokit nagyszerű játékosok alkotják, a tapasztalat ugyanúgy megvan náluk, mint a fiatalos lendület. Általában támadó szellemű, „őszinte” futballt játszanak, aminek egyébként külön örülök, hiszen a meccset a kapujuk elé húzódó, zártan védekező ellenfelekkel szemben általában nagyon megszenvedünk. Akárhogy is, a lényeg, hogy ismét nyerjünk.

Mondjuk, egy Luciano Slagveer-góllal?

– Ezt nem tudom megígérni, de nem lenne ellenemre…

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

október 19. | 15:30 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ZTE - Puskás Akadémia FC  0–1
MTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–1
MTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–2
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  0–0
Várda LA - Puskás Akadémia U16  2–1
FTC - Puskás Akadémia U15  0–0
Simple Női Kupa: Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  2–1
Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3