A magyar válogatott 1986 óta először jutott ki egyenes ágon nagy világversenyre, ráadásul csoportelsőként, veretlenül, a szerbeket oda-vissza legyőzve. Mi a sikerszéria titka?

– Már többször elmondtam, de most is leszögezem: a siker főszereplője egyértelműen Marco Rossi, aki évek alatt remekül felépítette a csapatot. Már az Eb-selejtező előtt voltak nagyon jó eredmények, nagyszerűen szerepeltünk a Nemzetek Ligájában, ezek a csaták és győzelmek megedzették a csapatot, és most már pozitív tapasztalatokkal felvértezve, önbizalommal futunk ki a pályára a legerősebb ellenfelek ellen is. Az együttes rendkívül egységes, remek közösséggé kovácsolódott – ebben a kapitánynak rengeteg munkája van. Egy jó csapathoz természetesen jó játékosok is kellenek, akik meg tudják valósítani a szakmai stáb elképzeléseit – ezen a téren is jól állunk. Marco egyébként mindig a játékosok képességeihez, erősségeihez igazodva alakítja ki a játékrendszert, a négyvédős rendszerről például átálltunk a három belső védős szisztémára, és ezt nagyon jól eltalálta. A játékosait nagyon szereti, bízik bennük, ugyanakkor rugalmas is, megvan benne a bátorság ahhoz, hogy változtasson, és bátran nyúljon új emberekhez, ha a helyzet úgy kívánja.

Külön örömteli, hogy Sallai Roland, Kleinheisler László és Nagy Zsolt személyében a sikerekben komoly szerepet játszottak a Puskás Akadémia növendékei is – utóbbi ráadásul jelenleg is a klub játékosa.

– Mindhárom említett játékos nagyszerű futballista, ezért is vannak a keretben, ezért bízik bennük a szövetségi kapitány. Nagy Zsolt például hosszú kihagyás után tért vissza a válogatottba, és a felépülését követően nagyon gyorsan formába lendült, ez nem minden játékosnak ment volna. Nyilván az orvosok, illetve a Puskás Akadémia stábja nélkül ez nem történhetett volna meg, az akadémián ugyanis minden személyi és tárgyi feltétel megvan ahhoz, hogy megfelelően tudják kezelni a játékosokat. Joe gyors visszailleszkedése azért sem lepett meg, mert tudom, hogy mentálisan nagyon erős, nagy értéke mind a Puskásnak, mind a nemzeti csapatnak.

Edzőként könnyű volt beilleszkedni a Rossi-féle szisztémába?

– Gyorsan sikerült, egyrészt az olasztudásom miatt is, másrészt pedig azért, mert régről ismertem Marcót. A válogatott futballt megszokni viszont nem volt könnyű, főleg azért, mert nagyon intenzív. Háromnaponta vannak meccsek, gyorsan kell átlátni a helyzeteket, gyorsan kell gondolkodni és gyorsan kell dönteni – ha vége van egy meccsnek, egyből a következőre kell koncentrálni. Most már felvettem a ritmust, de az elején bizony szellemileg elfáradtam egy-egy összetartás alatt.

Főleg, mivel neked van egy tizenhat-tizenhét évesekből álló csapatod is…

– Szerencsére kitűnő stábom van itt a Puskás Akadémián, nagyon elégedett vagyok a kollégáimmal, úgy vélem, ha továbbra is ilyen elhivatottsággal teszik a dolgukat, szép jövő áll előttük. Alkalmazkodnak hozzám, nagyon segítőkészek, bármikor számíthatok rájuk, és akkor is naprakész vagyok a csapatomból, amikor éppen a válogatottnál vagyok, mindent tudok a játékosokról – sokszor többet is, mint gondolnák… Volt úgy, hogy visszanéztem a videón rögzített edzést, és az alapján állítottam össze a csapatot, ez nem jöhetett volna össze a segítőim lelkiismeretes munkája nélkül. Amikor visszajövök, egyből U17-es szemmel nézem az edzéseket, tudom magam függetleníteni a válogatottban végzett tevékenységemtől. Talán nem kell mondanom, hogy a tinédzserekkel szemben nem ugyanaz a követelményrendszer, mint a felnőtt, komoly nemzetközi tapasztalattal bíró játékosokkal szemben.

Gondolom, azért a nagyválogatottban szerzett tapasztalatból sok mindent át lehet ültetni az utánpótlás-nevelésbe is…

– A válogatottnál működő szakmai stáb minden tagja elképesztő tudással rendelkezik a saját szakterületén, akármelyik részlegről beszélünk. Marco Rossi és az MLSZ ragyogóan alakította ki ezt a stábot, rengeteget tanulok tőlük, és amit csak lehet, igyekszem áthozni a Puskás Akadémiára. Meg vagyok róla győződve, hogy a válogatottnál folyó szakmai munkából minden klubnak, minden akadémiának, mindenkinek profitálnia kell, aki a magyar futballban, a magyar futballért dolgozik.

Aki tisztában van vele, milyen is valójában a magyar futballstílus, az nem tudja nem észrevenni, hogy a nemzeti csapat nemcsak eredményes, hanem hosszú-hosszú idő óta először megint „magyarul” focizik…

– Valóban, a Marco Rossi által kidolgozott játékfilozófia a tradicionális magyar futballstílusból táplálkozik, gondolok itt a rövidpasszos kombinációs játék és a hosszú mélységi átadások vegyítésére, a megtévesztő mozgásokra, a helycserékre, a labdához pozícionált játékra. Ez egyáltalán nem véletlen, mert a kapitány jó ismerője és nagy tisztelője az Aranycsapat játékának, tisztában van annak stílusjegyeivel, és ezeket – persze kellőképpen modernizálva – remekül alkalmazza.

A montenegróiak elleni utolsó Eb-selejtező után Szoboszlai Dominik azt ígérte, hogy nagyot fognak alkotni az Európa-bajnokságon is. Meddig juthat el ez a magyar válogatott?

– Fontos lesz, hogy minden játékos meghatározó egyéniség legyen a klubcsapatában, csakúgy, mint az, hogy a megerőltető klubszezon után kiket tud behívni a kapitány az Európa-bajnoki keretbe, illetve hogyan sikerül a felkészülés az Eb előtt. Ugyancsak lényeges, hogy a már velünk dolgozó fiatal játékosok hogyan tudnak beilleszkedni, valamint, hogy kik lehetnek azok az új játékosok, akiket nagyon motivál, hogy a magyar futballból be lehet kerülni a nemzetközi futball vérkeringésébe. Sok múlik majd a sorsoláson is, de úgy vélem, a csapat bizonyította az elmúlt időszakban, hogy bárkivel képes felvenni a versenyt. Az elvárások most érthetően nagyok, de racionálisnak kell lennünk – a legnagyobb hiba az lenne, ha elhinnénk, hogy már nagyon jók vagyunk. Úgy vélem, az eddigi eredményeinkre lehet építeni, a játékunkra lehet építeni, de csak akkor nem ragadunk meg ezen a szinten, ha továbbra is fejlődni akarunk.